A HPV elleni oltás ennyire hatékony

A méhnyakrák szinte valamennyi típusát előidéző vírus ellen 10 éve megjelent oltóanyag nagyon hatékony az ilyen fertőzések megelőzésében - derült ki egy ki átfogó tanulmányból.

Brit és kanadai kutatók 65 korábbi tanulmány eredményeit elemezték és meggyőző bizonyítékokat találtak arra, hogy az oltás hatékonyan megelőzi a méhnyakrákot, és egy évtizeden belül jelentősen csökkenteni fogja az ilyen betegségeket.

Biztató eredmények

A kutatók összevetették az oltás megjelenése előtti és a fejlett országokban az oltási programok elindítása után nyolc évvel kimutatott adatokat. A méhnyakrák és a nemi szervi szemölcsök gyakoriságát, valamint a rákot megelőző állapotban lévő sejtnövekedés előfordulási arányát vizsgálták.

A kutatók azt is kimutatták, hogy azokra is előnyös hatással van az vakcina, akiket nem oltottak be. A 15-19 éves fiúk esetében is mintegy 50 százalékkal csökkent a nemi szervi szemölcsök gyakorisága, de a 30 fölötti nőknél is jelentős arányú csökkenés látszik. Az oltás biztonságosságáról itt olvashat információkat!

Azt találták, hogy a 15 és 19 év közötti lányok körében 83 százalékkal csökkent a HPV 16-os és 18-as típusának előfordulása, a 20-24 éves korosztályban pedig 66 százalékos a csökkenés. A nemi szervi szemölcsök előfordulása ugyanezen korosztályokban 67, valamint 54 százalékkal csökkent. Továbbá a 15 és 19 év közöttiek körében 51 százalékkal, a 20 és 24 év közötti korcsoportnál pedig 31 százalékkal csökkent a rákot megelőző állapotban lévő sejtnövekedés eseteinek száma.

oltás, védőoltás, HPV elleni oltás, vakcina, méhnyakrák, vírus, fertőző betegségek, szemölcsök
Az oltási programoknak köszönhetően egyre ritkábbá válik a méhnyakrák. Fotó: 123rf

"Látjuk a csökkenést a HPV-törzsek és a méhnyak megbetegedéseinek megjelenésében, így minden jel arra utal, hogy a méhnyakrák előfordulása is csökkeni fog " - véli David Mesher, az angol közegészségügyi intézet vezető kutatója. "Tíz éven belül látni fogjuk a csökkenést a 20-30 éves nők korosztályában. Lehetséges a méhnyakrák megszüntetése is, ami azt jelenti, hogy százezer emberre kevesebb mint négy eset jut majd. Erre akkor van esély, ha jelentősen nő a beoltottak köre és az fenntartható marad" - ismertette Marc Brisson, a kanadai Laval Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője.

Mi az a HPV?

A HPV (humán papillómavírus) egy rendkívül elterjedt kórokozó, amely rendellenes sejtosztódást, sejtburjánzást okozhat a szervezet laphámfelületein, a kézen és a lábon, a hangszalagon, a szájüregben és a nemi szerveken. Az Egészségügyi Világszervezet által februárban közzétett adatok szerint mintegy 570 ezer új méhnyakrákos esetet diagnosztizáltak 2018-ban világszerte. Ez a negyedik leggyakrabban előforduló daganatos betegség a nőknél. Évente több mint 310 ezer nő hal bele ebbe a ráktípusba - többségük a szegényebb országokban, ahol az immunizálási program még alig létezik.

Magyarországon két oltóanyagot alkalmaznak, amelyeket a HPV néhány típusa ellen fejlesztettek ki. Ezek védelmet nyújtanak a humán papillomavírus összesen kilenc típusával első alkalommal történő fertőzés ellen. Az oltások a vírussal már fertőzöttek számára nem nyújtanak semmilyen védelmet. Országunkban a hetedikes lányokat már évek óta ingyen beoltják a vírus ellen, az oltási programot viszont hamarosan a fiúkra is kiterjesztik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra