Koronavírus: ezért is veszélyesek a zsúfolt helyek

Egy friss tanulmány konkrét helyiségeket is megnevez, ahol a levegőben maradhatnak a koronavírus részecskéi.

Miért fontos az országos szűrés? Cikkünkből megtudhatja.

Azt már mindannyian tudjuk, hogy a vírusok nemcsak köhögéskor és tüsszentéskor, hanem akár beszéd során is elszabadulhatnak, az ezekből álló aeroszol pedig hosszú órákig is képes a levegőben maradni. Zárt környezetben ez különösen veszélyes, illetve egy friss tanulmány szerzői a zsúfolt helyek veszélyeire is felhívják a figyelmet.

Nemcsak a zárt, de a zsúfolt helyeken is különösen veszélyes lehet a koronavírus.
Nemcsak a zárt, de a zsúfolt helyeken is különösen veszélyes lehet a koronavírus. Fotó: Getty Images

A Nature Research című folyóiratban hétfőn megjelent tudományos munka rávilágít, hogy a SARS-CoV-2 genetikai anyagának részecskéit azonosították kórházi vécékben , illetve olyan zárt helyeken, ahol nagy tömegek fordulnak meg, valamint azokban a helyiségekben, ahol a kórházi dolgozók levették a védőöltözetüket.

A kutatók két vuhani kórház helyiségeinek, illetve a kórházak környékének levegőjét vizsgálták, úgynevezett aeroszolcsapdák segítségével. Azt írják, hogy bár találtak koronavírusos aeroszolokat kórházi osztályokon, szupermarketekben és lakóépületekben, sokkal több ilyen részecske keringett a zsúfolt terekben - például egy olyan zárt térben, ami nem is az intézmények egyikében, hanem az egyik kórház közelében található.

A szellőztetés és a fertőtlenítés sokat segíthet

A New York Post szerint a tudósok még vitatják, hogy vajon az új koronavírus terjed-e a levegőbe jutó részecskékkel, de a fent említett friss tanulmányban a szerzők úgy vélekednek, mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy kevesebb vírust tartalmazó aeroszol keringjen a levegőben. "Eredményeink azt jelzik, hogy a helyiségek szellőztetése , a nyílt terek, a védőfelszerelések fertőtlenítése és a mosdók megfelelő használata és fertőtlenítése hatékonyan csökkentheti a koronavírus koncentrációját az aeroszolokban" - fejtették ki a kutatók.

Forrás: nypost.com ; hazipatika.com

A lelkisegély-vonal vezetői és a terapeuta szerint így viseljük a mostani helyzetet - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra