Koronavírus: mutatjuk, hol szűkülnek az oltatlanok jogai

A litván kormány szerdán úgy döntött, jelentősen korlátozza azon állampolgárok jogait a mindennapi életben, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen. Svájcban pedig az ingyenes tesztelés lehetőségétől eshetnek, akik nem veszik fel a vakcinát.

Brit adatok szerint a mostani járványhullámban "aggasztóan sok" oltatlan várandós nő került kórházba koronavírus-fertőzés miatt. Részletek itt.

Az oltatlan személyek szeptember 13-tól nem látogathatnak meghatározott kategóriájú üzleteket, sem tömegrendezvényeket, illetve nem vehetnek igénybe személyes kapcsolattartást igénylő szolgáltatásokat Litvániában - tájékoztatott szerdán a litván kabinet sajtószolgálata. A hatóságok eredetileg azt tervezték, hogy a be nem oltottak számára megtiltják a közösségi közlekedés igénybevételét és azt, hogy bemehessenek egészségügyi intézményekbe rutinellenőrzés céljából, ám ezeket az intézkedéseket végül elvetették.

A kormány jelezte, hogy a gazdasági egységek szeptember 13-át megelőzően is bevezethetnek ilyen korlátozásokat, amennyiben felkészültek azokra. Döntését a kormány azzal indokolta, hogy az ösztönzi az oltási kampányt. A lépés tüntetéseket váltott ki a balti országban, kedden mintegy ötezren vonultak a parlament épületéhez. Néhány száz tiltakozó estére lezárta az épület kijáratait, úgyhogy a képviselők nem tudták elhagyni a parlamentet. A tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, mintegy 10 rendőr megsérült, 26 embert őrizetbe vettek.

A svájci kormány megszüntetné az ingyenes koronavírus-tesztelési lehetőséget az oltatlanok számára
A svájci kormány megszüntetné az ingyenes koronavírus-tesztelési lehetőséget az oltatlanok számára. Fotó: Getty Images

Svájcban megszüntetik az ingyenes tesztelés lehetőségét

Svájcban októbertől megszüntetik az ingyenes tesztelés lehetőségét azok számára, akik nem hajlandók beoltatni magukat a koronavírus ellen - áll az alpesi állam kormányának szerdai előterjesztésében. A lépést a kormánynak még egyeztetnie kell a kantonokkal. A kabinet indoklása szerint az egészségügyi ellátórendszer védelme élvez jelen helyzetben elsőbbséget. Mindemellett hatályban maradnak a járványügyi intézkedések júniusban bevezetett lazításai is.

"Azt kérdeztük magunktól, miért fizessen a társadalom egésze olyanok szűrővizsgálataiért, akik havonta többször is teszteltetik magukat?" - fogalmazott Alain Berset svájci egészségügyi miniszter. Hozzátette, hogy a költségek átterhelése a közösségre tarthatatlan. A mostani szabályok értelmében a be nem oltott svájciak havonta öt ingyenes tesztre jogosultak. Berset hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tüneteket mutató emberek tesztelését továbbra is átvállalják az egészségbiztosítási pénztárak.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Augusztus elejétől mindenki számára elérhetővé vált Magyarországon a koronavírus elleni harmadik, avagy emlékeztető oltás. Ide kattintva találja a legfontosabb tudnivalókat a témában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Szitálás, esetleg néhol gyenge eső előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra