Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
"Férfiaknál is okozhat rákot a HPV"
A méhnyakrák és a többi, ugyancsak a humán papillómavírus által okozott daganat minél gyorsabb felszámolásához a lányok mellett éppúgy be kellene oltani a fiúkat is a szexuális élet megkezdése előtt - véli a szakértő. A fiúk oltása nemcsak későbbi partnereiket, hanem saját magukat is védi.
Koronavírus: a szomszédban online oktatást akarnak a szülők
Horvátországban és Szlovéniában is csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma. Mindkét országban központi téma a tanévkezdés kérdése - a horvát szülők például az online oktatás mellett tennék le a voksukat. Közben az utazni vágyó szerbek órákig állnak sorba a koronavírustesztet végző laboroknál.
Koronavírus: új dolgok derülnek ki az orosz vakcináról
Publikálni fogják egy tudományos folyóiratban az első orosz koronavírus-vakcina klinikai tesztelésének eredményeit - jelentette be Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatója.
Koronavírus: csaknem 22 millió fertőzött a világban
Tavaly év vége óta már 21,88 millió embert fertőzött meg és 774 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 13,9 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítéséből.
Koronavírus: 800 ember halt meg az álhírek miatt
Modern világunkban, köszönhetően az internetnek és a közösségi oldalaknak, minden korábbinál gyorsabban terjedhetnek téves információk, tanácsok. Ez pedig a pandémia kapcsán különösen veszélyes - hogy mégis mennyire, arra most egy nemzetközi kutatás világított rá.
Koronavírus: a legtöbb magyar visel szájmaszkot
Zavartalanul éljük tovább az életünket, de a fertőzöttség enyhe emelkedésére reagálva jelentősen nagyobb hangsúlyt fektetünk a vírus elleni védekezésre, mint egy hónappal korábban. Az eddig mért legmagasabb, 87 százalékos a szájmaszk viselésének aránya hazánkban - derült az Ipsos friss felméréséből.
Koronavírus: mire számíthatunk pár éven belül?
Megállítható-e valaha az új típusú koronavírus terjedése? Megold-e bármit a védőoltás? Vagy ezentúl minden évben be kell vezetni a világban egy néhány hónapos karantén-időszakot? Mutatjuk, milyen hosszú távú forgatókönyveket tartanak lehetségesnek a szakértők.
Koronavírus: furcsa tünetek léphetnek fel a gyógyultaknál
Minél több idő telik el a koronavírus-járvány kirobbanása óta, annál több dolog derül ki a fertőzés tüneteiről és utóhatásairól. Most például egy igen érdekes felfedezést tettek a kutatók a COVID-19 hosszú távú következményeivel kapcsolatban.
Koronavírus: már 775 ezren haltak bele
Tavaly év vége óta már 21,68 millió embert fertőzött meg és több mint 775 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 13,7 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítéséből.
Koronavírus: így döntsük el, megyünk-e társaságba
A koronavírus világszerte új erőre kapott, és bár itthon szerencsére még nem olyan rossz a helyzet, mint tavasszal volt, az óvatosság, a szabályok betartása mindennél fontosabb. Kifejezetten igaz ez a különféle társas összejövetelek esetében. Lássuk, hogyan dönthetjük el, hogy el merjünk-e menni az ilyen eseményekre.
Meddig maradunk immunisak a fertőzésekre?
Akadnak fertőző betegségek, amelyeken egyszer átesve élethosszig tartó immunitást szerzünk, miközben más infekciók újra és újra megbetegíthetnek. Milyen tényezők állhatnak a különbség hátterében? És ami napjainkban egyre nagyobb kérdés: mire számíthatunk az új koronavírus kapcsán?
Borult idő várható, esetleg a déli, délkeleti tájakon átmenetileg elvékonyodhat a felhőzet. Többfelé kell számítani időszakosan esőre, záporra, de dél, délnyugat felől csökken a csapadékhajlam. Az Alföldön akár megdörrenhet az ég is. A döntően északias irányú szelet több helyen élénk, a Nyugat-Dunántúlon olykor erős lökések kísérhetik. A Dél-Alföldön viszont a délnyugati, nyugati szél élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között valószínű, de délkeleten ennél jóval magasabb értéket is mérhetnek. Késő este 9, 16 fok között alakul a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.