Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Koronavírus: ez vár a kollégistákra
Teljes kapacitással üzemelnek szeptembertől az egyetemi kollégiumok, beköltözhetnek a külföldi hallgatók is, és nem lesz kötelező koronavírus-tesztelés. Óvintézkedéseket viszont bevezetnek, például korlátozzák a vendégfogadást, elkülönítőhelyiségeket alakítanak ki, maszkviselést írnak elő.
Koronavírus: a hegyekben élőknek tényleg nem kell félniük?
Egy nemrég publikált tanulmány szerint azok, akik bizonyos tengerszint feletti magasságon fekvő területen élnek, védettebbek az új típusú koronavírussal szemben. Egyes orvosok szerint azonban nem bizonyított az összefüggés. Melyik tábornak van vajon igaza?
Koronavírus: bajt jelez a szennyvizünk
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekszik a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a szennyvízben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) augusztus második hetén végzett vizsgálata szerint. Ez pedig azt vetítheti előre, hogy hamarosan újra megugrik a hazai fertőzöttek száma.
Koronavírus: már csaknem 20 millió fertőzött világszerte
Tavaly év vége óta már több mint 19,86 millió embert fertőzött meg és 731 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 12,1 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítéséből.
Koronavírus: az embriók is fogékonyak a fertőzésre?
Már a terhesség második hetében beazonosítottak olyan enzimeket, amelyeknek szerepük lehet abban, hogy az új koronavírus képes-e megfertőzni a szervezetet. Ez a tudósok szerint azt is jelentheti, hogy ha egy kismamáról kiderül, hogy COVID-beteg, már jóval a szülés előtt átadhatja a fertőzést a babájának.
Koronavírus: karantén helyett a drága tesztet választjuk
Két hét karantén vár arra, aki az aktuális szabályozások szerinti sárga vagy piros besorolású országból érkezik Magyarországra. Ez alól csak akkor lehet kibújni, ha elvégeztetünk egy vagy két PCR-tesztet - és bár ez nem olcsó mulatság, mégis úgy tűnik, hogy sokan inkább kifizetik, mint hogy otthon kelljen maradniuk.
Orbán: a lakosságon múlik a védekezés sikeressége
Egy ország védekezésének minőségét alapvetően nem a kormány tevékenysége, hanem az ország intelligenciaszintje határozza meg - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Borult idő várható, ugyanakkor a déli, délkeleti részeken elvékonyodhat a felhőzet, de legfeljebb csak kevés helyen bukkanhat elő a nap. A csapadékzóna fokozatosan északkelet felé helyeződik, közben dél felől gyengül, szűnik is az eső. Estefelé már csak az északi tájakon eshet és ott is egyre kevesebb helyen, egyre gyengén intenzitással. A déli, délkeleti országrészben néhol megdörrenhet az ég. A döntően északias szelet több helyen élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős, esetleg viharos lökések kísérhetik, a déli tájakon a délnyugati, nyugati szél élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között valószínű, de délkeleten ennél jóval magasabb értéket is mérhetnek. Késő este 9, 16 fok között alakul a hőmérséklet. Jelenleg egy ciklon okoz változékony időjárást, az érzékenyeknél pedig kellemetlen tüneteket is kiválthat.