Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Koronavírus: itthon még nem indult el a 2. hullám
A világ számos országában újra emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek napi száma. Az elmúlt héten itthon is többször volt 10 felett az új esetek száma, vasárnap pedig 22 új beteget jelentettek. Egy szakember szerint azonban ez még nem a járvány második hullámát jelenti.
Koronavírus: ilyen február óta nem volt
A koronavírus-járvány februári, olaszországi megjelenése óta most először csökkent háromra az egy nap alatt regisztrált halottak száma. Lombardia tartományban pedig öt hónap alatt most először egyetlen beteg sem veszítette életét a COVID-19 miatt.
Koronavírus: 14,5 millió felett az igazolt fertőzöttek száma
Tavaly év vége óta már több mint 14,5 millió embert fertőzött meg és mintegy 606 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 8,1 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítéséből.
Koronavírus: erre figyeljünk, ha egy gyógyulttal találkozunk
Bár az már szinte közhelyszámba megy, hogy egy koronavírus-fertőzött környezetében különösen óvatosnak kell lennünk, nem árt, ha tudjuk: akkor is figyelnünk kell néhány dologra, ha olyan valakivel találkozunk, aki nemrég gyógyult fel a betegségből.
Nem találtak koronavírus-fertőzöttet az SZTE dolgozói között
Egyetlen aktív koronavírus-fertőzöttet sem találtak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) klinikáinak egészségügyi dolgozói, valamint a Szeged-Csanád Egyházmegye fenntartásában működő szociális intézmények munkatársai és ellátottjai körében - közölte a felsőoktatási intézmény.
Koronavírus: 6 ezer új áldozat világszerte
Tavaly év vége óta már több mint 13,55 millió embert fertőzött meg és 584 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 7,56 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.
Koronavírus: tényleg terjeszthetik szúnyogok?
Nem elég, hogy zümmögésükkel és csípésükkel sok kellemetlenséget okoznak a szúnyogok, több fertőző betegséget is terjesztenek. A SARS-CoV-2 koronavírus kapcsán is felmerült, hogy vajon elkaphatjuk-e ilyen módon. Mivel a szúnyogszezon kellős közepén vagyunk, fontos tisztázni ezt a kérdést.
Nem javul a koronavírus-helyzet a szomszédban
Romániában meghaladta a tízezret az ismert aktív koronavírus-fertőzöttek száma, Ukrajnában pedig ismét 800-nál több új esetet diagnosztizáltak egy nap alatt. Közben Ausztria bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt 18 országból nem fogad repülőgépeket csütörtöktől.
Országos eső várható sokfelé kiadós mennyiséggel. A délkeleti tájakon néhol esetleg az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szelet egyre több helyen élénk, a Nyugat-Dunántúlon időnként erős, néhol viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Jelenleg egy ciklon okoz változékony időjárást, az érzékenyeknél pedig kellemetlen tüneteket is kiválthat.