Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Bill Gates: félnormális világ vár ránk
Világháború zajlik, csak most mindannyian egy oldalon állunk - véli a koronavírus-pandémiáról Bill Gates dollármilliárdos, a Microsoft alapítója, aki a feleségével közös alapítványán keresztül 250 millió dollárral támogatja a járvány elleni védekezést.
Koronavírus: sokkal több halott lehet, mint hittük
14 európai ország halálozási adatait vizsgálták a brit Financial Times nevű lap elemzői, és arra jutottak, hogy az átlagosnál jóval többen haltak meg az év első hónapjaiban. Ebből arra következtetnek, hogy jelentősen több lehet a COVID-19 áldozatainak a száma, mint ami a hivatalos adatokból látszik.
Koronavírus: így indul újra Olaszország
"Ha szeretitek Olaszországot, továbbra is be kell tartanotok a társadalmi távolságtartást" - figyelmeztette a lakosságot Giuseppe Conte kormányfő. Mint mondta, még nem oldják fel a kijárási korlátozást, viszont most egy nagyon hosszú és nehéz időszak következik, amelyben a gazdaság újraindítását egyeztetni kell a koronavírussal való együttéléssel.
Koronavírus: nekik nem kötelező maszkot viselni
A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében mától csak sállal, kendővel vagy maszkkal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira, de vásárolni és taxizni is csak eltakart arccal lehet. Néhány esetben azonban kivételt tesznek.
Koronavírus: Közel 2,9 millió fertőzött világszerte
A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint 2 898 703 COVID-19-beteget regisztráltak a világ 185 országában, az elhunytak száma 203 043, a gyógyultaké pedig 822 264. Több országban lassul a járvány terjedése, emiatt elkezdik feloldani a korlátozásokat.
Koronavírus: jó hír a magyaroknak
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményben adott hírt arról, hogy májusban elkészülhet a több emberen alkalmazható, egyetemi fejlesztésű lélegeztető-rendszer prototípusa. Az Óbudai Egyetem szakembereinek munkáját dicsérő rendszer segítségével egyszerre akár ötven, kritikus állapotban lévő beteget el lehet majd látni kórházi körülményeken kívül is.
Koronavírus: kiborultak az orvosok Trump ötletén
Az Egyesült Államokban már több mint 50 ezer halálos áldozata van a koronavírus-járványnak, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig átlépte a 900 ezret. Ennek ellenére több államban is az élet újraindítására készülnek, míg Donald Trump amerikai elnök érdekes felvetésekkel állt elő.
Nagyrészt napos idő várható, de nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely szűrheti a napsütést. Főként délutántól meg is vastagszik a felhőzet. Emellett az északkeleti csücsökben átmenetileg több lehet a gomolyfelhő. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt döntően mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet 15 és 19 fok között valószínű. Késő estére általában 6 és 13 fok közé hűl le a levegő. Jelenleg több fokos melegedés zajlik a légkör magasabb szintjein.