Ilyenkor nő a tüdőgyulladás veszélye

A pneumococcus okozta tüdőgyulladás kialakulásának esélye influenza után magasabb.

Nehéz hónapok elé nézünk, a koronavírus-járvány árnyékában itt az influenzaszezon , a megbetegedettek közül pedig sokaknak az influenza szövődményeként kialakuló bakteriális tüdőgyulladással is meg kell majd birkózni. Egy átvészelt influenza után a pneumococcus baktérium okozta tüdőgyulladás kialakulásának az esélye sokkal magasabb, mint influenza nélkül. Szerencsére mind az influenza, mind a tüdőgyulladás ellen rendelkezésre áll a védőoltás, amellyel fel lehet készülni a járványos időszakra.

Az új koronavírus ellen ugyan még nincs, de az influenza és a tüdőgyulladás ellen már van oltás. Fotó: Getty Images
Az új koronavírus ellen ugyan még nincs, de az influenza és a tüdőgyulladás ellen már van oltás. Fotó: Getty Images

Spanyolnátha és tüdőgyulladás

Már az 1800-as évek elején megfigyelték, hogy az influenzajárványok idején jelentősen megszaporodnak a tüdőgyulladásos esetek. Az akkoriban papírra vetett megállapítások a közel 100 évvel később pusztító spanyolnátha idején is igazolódtak. A spanyolnátha-járvány magas halálozási okait kutató tudósok az elhunytak tüdőszövetéből mintát vettek, és arra jutottak, hogy nem közvetlenül az influenzavírusnak, hanem a bakteriális szövődményként fellépő tüdőgyulladás miatt magas a halálozási ráta.

Egyes becslések szerint a spanyolnátha-járványban a halálesetekért a bakteriális felülfertőzések voltak a felelősek, amelyeket leggyakrabban a Streptococcus pneumoniae nevű baktérium okozott. Abban az időben még nem állt rendelkezésre sem antibiotikum, sem védőoltás.

Antibiotikum és védőoltás

Noha manapság szinte korlátlanul rendelkezésre állnak antibiotikumok a fertőzések elleni küzdelemhez, az influenza talaján kialakuló bakteriális tüdőgyulladás mégis sokaknál vezet életveszélyes állapothoz, akár halálhoz is. A különböző kórokozók által előidézett tüdőgyulladás az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a negyedik leggyakoribb halálok - a fertőző betegségek közül ebben halnak meg leggyakrabban Európában.

COVID-19, influenza vagy nátha: mire utalnak a tünetek? A hideg időszak beköszöntével elérkezett a náthás és influenzás megbetegedések szezonja. Idén azonban az új koronavírus is gyorsan terjed az emberek között, tünetei pedig sok esetben igen hasonlóak más légúti fertőzésekéhez. Lássuk, hogyan lehet mégis különbséget tenni. Részletek itt .

Különösen a csökkent védekezőképességű idősebb korosztály, illetve a krónikus betegséggel élők kitettek a fertőzésnek, ha pedig megbetegednek, a baj súlyosabb lefolyású lehet. Az idősek és a krónikus betegek gyakrabban szorulnak kórházi kezelésre, körükben gyakoribb a tüdőgyulladásos szövődmény, illetve annak súlyos, életveszélyes formája, vagy akár a halálos kimenetel. Idős korban a súlyos tüdőgyulladás következtében alakul ki leggyakrabban a véráramfertőzés.

Az immunrendszer öregedése miatt az idősek nem mindig produkálják a betegség jellegzetes tüneteit, gyakran csak a megváltozott mentális állapot, a zavartság, vagy az elesettség utal a fertőzésre. A terápia késlekedése pedig tovább rontja a gyógyulási esélyeket, akárcsak az antibiotikumok széles körű, gyakran indokolatlan használatából fakadó antibiotikum-rezisztencia. A tüdőgyulladás átvészelése is nyomot hagy a szervezeten, a betegség következményei pedig komoly terhet jelentenek mind az egyén, mind a társadalom számára.

Kinek ajánlott a pneumococcus elleni védőoltás?

A már kialakult fertőzés kezelésével szemben hatékonyabb inkább a betegség megelőzésére hangsúlyt fektetni, fokozott kockázat - idős korban, krónikus betegség - esetén az influenza és a tüdőgyulladást okozó pneumococcus elleni védőoltással . A hazai protokoll a megelőzés első lépéseként, még nem oltott embereknél a pneumococcus ellen konjugált védőoltást javasolja.

Javasolt 50 éves kor felett mindenkinek, krónikus betegeknek - COPD, asztma, szív-, vese-, májproblémák, cukorbetegek, immunszupprimáltak -, akik alapbetegségük miatt fogékonyabbak a súlyos pneumococcusfertőzésre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra