Százötvenezer szűrővizsgálatot végeztek el a Szűréssel az Életért Programon

Budapest, 2007. december 21. (MTI) - Százötvenezer szűrővizsgálatot végeztek a Szűréssel az Életért Program (Sz.É.P.) novemberi és decemberi rendezvényein, a tervek szerint jövőre folytatódik a program - tájékoztatta a kormányszóvivői iroda pénteken az MTI-t.

A hét nagyvárosban - Budapesten, Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Székesfehérváron - megtartott rendezvénysorozat célja az volt, hogy felhívják a lakosság figyelmét a szűrések fontosságára, és azoknak, akik ellátogattak egy-egy programra, életmódtanáccsal is szolgáltak a szakemberek.

A program zárásakor vont mérleg szerint a részvevőket elsősorban a vércukor- és koleszterinszintmérés, illetve a szemészeti vizsgálat érdekelte.

A résztvevők 65 százaléka mérette meg vércukorszintjét, 57 százalékuk végeztetett el szemészeti vizsgálatot, és minden második látogató kíváncsi volt koleszterinszintjére is. A vizsgálatok során hat alkalommal fedeztek fel melanomát, 54 látogatónál bőrrákot állapítottak meg és 44 esetben bukkantak gyanús anyajegyekre a vizsgálatokat végző szakemberek.

Átlagosan minden tizedik vizsgálat járt pozitív eredménnyel: magas vérnyomásra, a normálistól eltérő vércukor- vagy koleszterinszintre, esetleg komolyabb betegségekre zöldhályogra vagy melanomára is fény derült a vizsgálatok során. A pozitív eredmények ellenőrzése után minden esetben háziorvoshoz vagy szakorvoshoz irányították a látogatókat a szakemberek.

A rendezvénysorozat keretén belül véradásra is lehetőség volt, ezek száma meghaladta az ezret.

A tájékoztatás szerint a rendezvényekre ellátogatók hasznosnak és sikeresnek minősítették a programot: a helyszínen végzett 1.600 fős kutatásban a megkérdezettek 92 százaléka javasolta, hogy a jövőben több városban is legyen ilyen program.

A szervező Miniszterelnöki Hivatal azt tervezi, hogy jövőre is folytatja a SZ.É.P.-et.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +16 °C
Minimum: +8 °C

Reggel szinte országszerte borult idő várható, majd nyugat, délnyugat felől lassanként szakadozik, csökken a felhőzet. Ugyanakkor az északkeleti országrészben jó eséllyel egész nap borult idő valószínű. Elsősorban a Dunától keletre fordulhat elő szitálás, eső, esetleg zápor. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra