Románia: elméleti nem az abortuszra

A megkérdezettek 45 százaléka nem pártolja a művi vetélést, de a válaszoló nők fele már átesett rajta.

Csak elméletben utasítják el a románok az abortuszt, ugyanis míg 45 százalékuk szerint semmilyen körülmény között sem szabad engedélyezni a művi vetélést, a román nők fele egyszer már folyamodott a mesterséges terhesség-megszakításhoz - egyebek közt ez derült ki a Soros Alapítvány romániai kirendeltsége által bemutatott közvélemény-kutatásból, amely a románok párkapcsolatról vallott nézeteit próbálta feltárni.

A párkapcsolatot illetően a megkérdezettek több mint fele a monogámia híve. Szerintük az a helyes, hogy egyetlen kedvessel töltjük le életünket. A partneri hűséghez leginkább a nők ragaszkodnak, 50 százalék nyilatkozott úgy, hogy egész életében csak egyetlen férfival volt dolga. Ugyanennyien vallották közülük, hogy szüzek voltak, amikor frigyre léptek szeretett férjükkel. Ezzel szemben a férfiak mindössze 16 százaléka tartott ki az első kedvese mellett, s 76 százalékuk házasságkötéskor már túl volt a (mással történt) első nemi érintkezésen.

A felmérés egy másik ellentmondása az, hogy a megkérdezettek legtöbben a szerelmet jelölték meg olyan összekötő kapocsként, amely leghatékonyabb kovásza a tartós kapcsolatoknak. Ugyanakkor a házasság válságának legfőbb okaként a megkérdezettek 70 százaléka az anyagi gondokat tüntette fel.

Az adatok szerint a román társadalom továbbra is elítéli az azonos neműek közötti kapcsolatot: a megkérdezettek 52 százaléka szerint nem szabad elfogadni az ilyen viszonyt.

2007-07-26 10:15

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +8 °C

Délelőtt a keleti tájakon is megvastagszik a felhőtakaró, így nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben délután is, melyre legnagyobb esély délen mutatkozik. Estig főleg az ország északnyugati harmadán, felén számíthatunk tartósabb esőre, záporra, arrafelé kiadós mennyiség eshet. A déli tájak és a Tiszántúl ugyanakkor estig szárazon maradhat. Ezt követően a csapadékzóna gyengülve délkelet felé helyeződik, északnyugaton csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szelet időnként élénk, a magasabban fekvő helyeken erős, esetleg viharos széllökések kísérhetik, késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A maximum-hőmérséklet általában 13 és 20 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos tájakon 10 fok körüli maximumok is lehetnek. Jelenleg több fokos melegedés zajlik a légkör magasabb szintjein.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra