Sikertörténet a portugál egészségügy

Az egészségügyi reformnak köszönhetően jelentős megtakarításokat ért el Portugália. A tárca vezetője fenntarthatónak minősítette az állami egészségügyi rendszert.

2006-ban - az előző év 7,8 százalékos növekedése után - alig 1,4 százalékkal nőttek az egészségügyi kiadások Portugáliában. Az átszervezésekkel sikerült spórolni, és egyben növelni a szektor produktivitását - magyarázta az eredményt külföldi újságírók előtt Antonio Correia de Campos, az egészségügyi tárca vezetője.

A két éve hatalomra került szocialista kormány a magas államháztartási hiány ledolgozása érdekében indította meg a reformokat, amelyek néhány területen máris éreztetik a hatásukat. A tízmilliós Portugália évi nyolc és fél milliárd eurót költ egészségügyi ellátásra, 25 ezer orvost és 38 ezer ápolót foglalkoztatva. Az átszervezésekkel főleg az indokolatlannak ítélt pazarlásokat igyekeztek megszüntetni. Központosították a szülészeteket és a sürgősségi ellátást, ami több szülőotthon és más intézmény bezárásával járt, tömeges tiltakozásokat kiváltva. Mindez a minőségi ellátás érdekében történt, kevesebb, de jobban felszerelt intézmény áll most a lakosság rendelkezésére.

A kevesebb túlóra és az adminisztratív személyzet leépítése (vagy úgynevezett készenléti listára helyezése) a személyi kiadások csökkentésével járt. A gyógyszerek árának lefaragása, valamint a diagnosztikai és kezelési eszközökkel kapcsolatos megállapodások módosítása szintén hozzájárult a megtakarításhoz.

A vizitdíjak összegének emelése és a nemrég bevezetett kórházi ágydíj pedig némi többletbevételt hozott. Mindeközben az elavultnak ítélt egészségügyi intézményeket az önkormányzatokkal egyeztetve zárják be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A felhős részeken is szakadozik a felhőzet, délután - helyenként jobban szétterülő - gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, csapadék nem várható. Elsősorban a Tiszántúlon élénk marad az északi szél, egy-egy erős széllökés sem kizárt, ugyanakkor az ország többi részén többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Emellett az Észak-Dunántúlon már délire fordul az áramlás. A csúcshőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű. Egy hidegfront után vagyunk, ez okozta a mintegy 10 fokos lehűlést.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra