Új módszer az embrionális őssejtek létrehozására

Emberi petesejtekből megtermékenyítés nélkül, stimulációval hoztak létre előembriókat, és gyógyításra alkalmas őssejteket nyertek belőlük - olvasható a Cloning and Stem Cells című szakfolyóirat internetes kiadásában.

Az új eljárásról amerikai és orosz tudósok számoltak be, s mint tanulmányukban olvasható, mesterséges megtermékenyítésre váró öt asszony ajánlott fel petesejtjeiből néhányat a kutatás céljára.

A petesejteket művi úton fejlődésre késztették, és parányi előembriók fejlődtek ki belőlük, amelyekből - remélhetőleg súlyos betegségek gyógyítására alkalmas - őssejteket nyertek ki.

A kutatók azt remélik, hogy az embrionális őssejtek létrehozásának ez egy etikailag is teljesen elfogadható módja lehet. Csakhogy amerikai katolikus körökből máris elhangzott elutasító vélemény, miszerint ezek a néhány napos előembriók - amelyek akkorák, mint i betűn a pont - tiszavirág-életű embereknek tekinthetők, még akkor is, ha soha semmilyen körülmények között nem fejlődhetnek ki belőlük emberek.

Az új módszerrel előállított őssejtek csak a nő DNS-információját tartalmazzák, ezért elvileg csak a nők számára alkalmas szövetek fejlődhetnek ki belőlük. Bár lehetséges, hogy kilökődést gátló eljárással férfiak számára is hasznosak lehetnek az így előállított őssejtek. További kérdés, hogy a férfi DNS-információja nélkül nem károsodnak-e az ilyen mesterséges őssejtek, azaz nők számára is megfelelőek egyáltalán - mutattak rá a szakemberek.

Az emberi szervezet mintegy kétszáz sejtfajtából áll, és az őssejtek azok a kezdeti sejtek, amelyekből bármelyik kifejlődhet. Őssejtekből elvileg bármelyik szerv vagy testrész előállítható, maga az agy is. Őssejtek kinyerhetők szövetből, legfőképpen köldökzsinórvérből, csontvelőből és foggyökérből. Az őssejtbankok Nyugaton már egész hálózatot alkotnak.

Ám az őssejtek másik fő forrása az embrió, és sokan ezt tartják jobbnak. Vagy lombikbébiprogramok során visszamaradt, vagy pedig sejtmagátültetéses klónozással létrehozott embriókból nyerhetők ki őssejtek. Ez utóbbi esetben az őssejtek kiemelésével a néhány napos embrió elpusztul.

A katolikus országok mélyen elítélik az embrionális őssejtek kutatását, mert az emberi élet kioltását látják benne. George Bush, az Egyesült Államok elnöke is ellenzi, és 2001-ben rendeletileg megvonta a szövetségi támogatást e területtől. (MTI)

echotv

(2007.07.04. 10:49)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Nagyrészt napos idő várható, de nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely szűrheti a napsütést. Főként délutántól meg is vastagszik a felhőzet. Emellett az északkeleti csücsökben átmenetileg több lehet a gomolyfelhő. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt döntően mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet 15 és 19 fok között valószínű. Késő estére általában 6 és 13 fok közé hűl le a levegő. Jelenleg több fokos melegedés zajlik a légkör magasabb szintjein.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra