Új üzlet: lefagyasztott petesejtek

London, 2007. szeptember 19. (MTI) - Szabad utat kapott Nagy-Britanniában a női petesejtek lefagyasztása olyan technikával, amely lehetővé teszi hosszú távú, károsodás nélküli megőrzésüket - jelentették be Londonban.

Az új technikát két klinika kínálja 3000 fontért körülbelül egymillió-százezer forintért. A mínusz 196 C fokra való lefagyasztás 90 százalékos sikert biztosít az eddig használt technikák kevesebb, mint 50 százalékával szemben.

A kockázat csak olyan esetekben lehetséges, mint például a rákos megbetegedés, amelyben a kemoterápia terméketlenné teheti a nőt. A klinikák szerint éppen a siker garanciája teszi az eljárást etikussá - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

A módszerrel bárki létrehozhatja a saját petesejt-bankját, így a nő, aki akar gyermeket, de még nem érzi felkészültnek rá magát, vagy munkája, anyagi helyzete nem engedi, illetve megfelelő partner híján van, 5, 10, akár 20 évre is lefagyaszthatja petesejtjeit. Amikor úgy érzi, hogy elérkezett a megfelelő pillanat, végbemehet a mesterséges megtermékenyítés.

A két klinika az új eljárást olyan szociális forradalomnak tartja, mint annak idején a terhességet megakadályozó tablettát, amely nagy döntésbeli önállóságot adott a nőknek. Vitatói attól tartanak, hogy lehetőség nyílik a már korosabb nők szülésére is, aminek vannak egészségügyi kockázatai, valamint attól félnek, hogy így az "önzés" szabályozhatja a gyermekvállalást.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +10 °C

Borult, esős idő várható. Átmeneti csapadékszünetekre a nap első felében van inkább esély, majd újra sokfelé erősödik a csapadék intenzitása, nagyobb mennyiség a nap második felében hullhat. A Dunántúlon és a középső országrészben az északi szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Késő estére 10 és 14 fok közé hűl le a levegő. Jelenleg egy ciklon okoz változékony időjárást, az érzékenyeknél pedig kellemetlen tüneteket is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra