Az észak-borsodi térségben fekvő Ózdon 1949. október 16-án, a várossá nyilvánítás évében került sor a 180 ágyas, a maga korában szakmailag és épületgépészetileg is korszerűnek számító kórház átadására. 1960-ban a kórház épületét összekötötték egy újonnan felépített szakorvosi rendelővel, megvalósítva a kórház-rendelőintézeti egység struktúráját. Az 1970-es években már egy korszerűen felszerelt kórház működött: 8 ágyas felvételi egységgel, 8 ágyas intenzív részleggel, kivizsgáló-akut és krónikus utókezelő részlegekkel. 1992-ben pedig már 422 ágyon folyt a betegek gyógyítása. 1995-96-ban több mint 130 ággyal csökkent az ágyszámunk.
1995-2000 között a kórház megújult, egy annak minden részletét érintő rekonstrukció által, 2007-2009 között pedig a szakrendelő teljes rekonstrukciója zajlott, mindez korszerű körülményeket teremtett mind fekvő- és járóbetegeink ellátásához, mind dolgozóink munkavégzéséhez. A szakrendelő rekonstrukciója során megújult, és új helyre került a kórházi gyógyszertár, mely kiegészült egy vényforgalmas patikával is.
2009. április 1. napjától a kórház működtetését és vagyonkezelését az Önkormányzattól 20 évre átvette a Medcenter Nonprofit Kft. Kórházunk átalakult, és Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft-ként működik tovább a Medcenter Nonprofit Kft. 100%-os tulajdonában, szakmai együttműködésben a BAZ Megyei Kórházzal, illetve a térség más intézményeivel.
Radiológiai osztályunkon 2005 óta PACS rendszerű digitalizálást valósítottunk meg, közelmúltban újítottuk meg labor gép-műszerparkunkat, folyamatban van a radiológia fejlesztése, 4D-s ultrahang áll kismamáink rendelkezésére. Sebészeti és nőgyógyászati osztályunkon korszerű laparoszkópos műtéteket végzünk. Szakmai struktúráját a vezetés mindenkor a kor követelményeihez igazította, 2002-től az aktív osztályok mátrix rendszerben működnek. 2007-2010 között a kormányzat súlyponti kórháznak jelölte.
Ma a kórház 346 ágyszámból 286 ágy aktív (mátrix bel 90, seb-trauma 40, szülészet-nőgyógyászat 40, csecsemő-gyermek 36, reumatológia 70 + 6 ágyas intenzív + 4 sürgősségi), 60 ágy krónikus (40 krónikus, 20 ápolási). Központi Aneszteziológiai és Intenzív Osztály, Központi Műtőszolgálat, Központi Takarítószolgálat, Központi Sterilizáló, központosított betegszállítás és adminisztráció működik. A Sürgősségi Betegellátó Osztály (SO2) 2008. január 1-től kezdte meg működését.
A kórház-rendelőintézeti egységtől 2 km-re, II.sz. telephelyen helyezkedik el a reumatológiai osztály és a szakrendelés. Struktúramódosítást tervezünk, melynek kapcsán a reumatológiai osztályt az anyaépületnél helyeznénk el új épületben, ennek forrását sikeres EU-s pályázat biztosítja. A 9 fekvőbeteg osztály mellett 30 szakmában folyik járóbeteg szakellátás. 2010. évben 11.528 fekvő-, 274.400 fő járóbeteget láttunk el.
Bababarát Kórház vagyunk, az országban elsők között kerültek kialakításra rooming-in szobák; igény szerint 8 db magasabb komfortfokozatú szoba áll térítési díj ellenében betegeink részére, kisgyermekével felnőtt hozzátartozó is helyet kaphat gyermekosztályunkon a gyógyítás idejére.
Nagy gondot fordítunk a tisztaságra, kórtermeink fürdőszoba blokkal felszereltek, többnyire 2-4 ágyasak.
1988. októberétől működik az Almási Balogh Pál Alapítvány a gyógyító munka tárgyi feltételeinek, dolgozóink szakmai továbbképzésének támogatására.
A kórház hatalmas, gondozott parkját tavasztól őszig betegeink szívesen veszik igénybe.
Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. | ||
Főigazgató: | Dr. Eszenyi Géza | |
Kórházalapítás: | 1949. október 16. | |
Osztályok száma: | 9 | |
Vonzáskörzet: | 70.000 fő (reuma vonatkozásában 186.600 fő) | |
Ellátott fekvőbetegek száma: | 11.528 fő (2010-ben) | |
Ellátott járóbetegek száma: | 274.400 fő (2010-ben) | |
Orvos létszám: | 61 fő | |
Egészségügyi szakdolgozói létszám: | 350 fő | |
Aktív betegágyak száma: | 286 ágy (össz-ágyszám: 346) | |
Alapítvány: | Almási Balogh Pál Alapítvány | |
Bankszámla száma: | 11734121- 20032575 | |
Cím: | 3600 Ózd, Béke u. 1-3. |