Ezért szeretjük a sós perecet

A só a cigarettához és a keménydrogokhoz hasonló függőséget okoz, valamint ugyanazokat a géneket, agysejteket és agyi kapcsolatokat aktiválja - állítják a kutatók.

Ausztrál és amerikai kutatók néhány egeret alacsony sótartalmú étrendre fogtak, néhánynak pedig sós infúziót adtak. Az állatok agyi aktivitását ezután összehasonlították a normálisan táplált egerekével. Olyan egerek agyát is megvizsgálták, amelyektől három napig megvonták a sót, aztán szabadon ihattak sós vizet.

Amikor a rágcsálóknak sóéhségük volt, az agysejtek olyan fehérjéket hoztak létre, amelyeket általában a heroin-, kokain- és nikotinfüggőséggel hozzák összefüggésbe. A kísérlet azt is kimutatta, hogy miután a sót elfogyasztották, az agy már az előtt elhiszi, hogy megkapta az adagját, hogy fizikailag hozzájutott volna. Más szóval, a só utáni sóvárgás okozta változások már jóval az előtt eltűntek, hogy a só kijutott volna a bélből, bekerült volna a véráramba, és eljutott volna az agyba.

Derek Denton, a Melbourne-i Egyetem professzora szerint lenyűgöző látni, ahogyan a nátriumhiány következtében "leállt" gének már tíz percen belül visszatérnek eredeti állapotukba.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A kutatók szerint a só jelentősége általános egészségi állapotunkra azt jelenti, hogy az anyag utáni sóvárgás egyfajta "ősi ösztön", amely mélyen beleágyazott az agyunkba. Ez magyarázza azt is, miért érezzük olyan finomnak a sós ételeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +2 °C

Erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső. Nyugat, északnyugat felől elkezd szakadozni a felhőzet. Az északi szél a Nyugat-Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő este -1, +4 fok között alakul a hőmérséklet. Időjárásunkat jelenleg anticiklon alakítja, ennek tudható be a viszonylagos eseménytelensége. Mindazonáltal az arra érzékenyek körében már ma is hidegfronti jellegű hatások érvényesülhetnek, ami fejfájást, migrént eredményezhet.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra