A Heim Pál Gyermekkórház belgyógyászatán versengenek az "anyás szobákért". Pár ezer forint állítólag nem tétel. Akinek mégis sok, gyereke ágya mellett ülhet a műtét utáni fájdalmas éjszakán. Ingyen.
A miniszterelnök "érzéketlenségnek" minősítette, hogy "az ott éjszakázó, gyermekének gyógyításában segédkező édesanya vagy édesapa kórházi napidíjat térítsen". Az egészségbiztosító ezzel szemben januártól nem fizet hozzájárulást a kórházaknak a bent tartózkodó szülők után. A Heim Pál Gyermekkórház belgyógyászatán azért versengenek az "anyás szobákért". Pár ezer forint állítólag nem tétel. Akinek mégis sok, gyereke ágya mellett ülhet a műtét utáni fájdalmas éjszakán. Ingyen.
"Hogy megértse: húsz évvel ezelőtt rettegtünk a járványoktól. Üvegablakon át integettek a szülők a gyereknek. Ma farmerben, utcai cipőben közlekedünk a folyosón. Kiderült, hogy a legvirulensebb kórokozók épp a fehér köpenyen vannak - magyarázza Czinner Antal professzor. - Ma a szülőnek joga van hozzá, hogy éjjel-nappal a gyerek mellett legyen. Ha kibírja, a műtőbe is bemehet. Mindenről tudnia kell." A tizennégy anyás szoba díja, komfortfokozattól függően, napi három-hatezer forint, három étkezéssel. "Még több kellene. Legalább annyi, ahány ágy van. A befolyó havi egy-másfél millió forintot az osztály fejlesztésére költjük" - teszi hozzá a professzor, aki állítja: az anyának a gyerek mellett a helye, ez érzelmi, szociális és edukációs kérdés. Az anyát meg kell tanítani lázat mérni, orrot szívni.
"Ha a szülők szegények vagy munkanélküliek, amíg a gyerek bent van, a kórház fizeti a több ezer forintos antibiotikumot. Ha hajléktalanok, a család legalább melegben van, és kapnak valami ételt." Naiv (és rideg) ellenvetésünk, hogy ez tán mégsem a kórház (és az egészségpénztár) gondja. "De akkor is itt csapódik le - mondja a doktor. - A kórház a szociális háló része." Biztat, hogy győződjünk meg róla.
"Pókerezünk. Ezres tétben. És én vagyok a legjobb" - dicsekszik a hatéves Karcsika két izgalmas parti közt. Nem is szívesen hagyja abba. A zsuga komoly dolog. Hazamenni meg úgy sincs hova. Szülei hajléktalanok. "Majd a nénimnél leszek utána. Itt meg ügyesen elalszok magamban." A nyolcéves Gergő bevált partner. Olyan komoly (sőt komor) ábrázattal oszt, hogy nem is merjük zavarni. Apukája éjjel-nappal mellette strázsál, ő "a székes melléülős" verziót választotta, így ül itt, konok, néma elszántsággal immár egy hete. "Három napja nem aludtam, óránként mérik a cukrát. Nem vettek tőle vért azelőtt, de váratlanul csontsovány lett. Mi meg tömtük rizszsel, kenyérrel, hogy erősödjön. Kómába esett, élet-halál között volt." Csörög a mobil, felkapja. "Hozzál virslit, paradicsomot, sajtot. Sokat" - adja az ukázt anyának. "Már van étvágya. Az ápolónőknek is jobb, ha az apró-cseprő ügyeket mi intézzük. A gyereknek meg kell az állandóság." Apa vállalkozó, de most nem dolgozik.
Felesége is szabadságon van. Áll a biznisz. De nem érdekli.
Átlagos hétköznap. Az osztály két emeletén beindul a délelőtti nagyüzem. A folyosón egy kislány szakértő szemmel vizslatja vénáján a szúrás helyét. Vért vettek, de már nem fáj. Leválasztott, külön lakrészbe lépünk. Ezek a legmagasabb komfortfokozatú, tágas "apartmanok". Napi hatezerért fürdőszoba, kamera, pelenkázó, kis- és nagy ágy és persze tévé. Alapvető szempont. A társalgóban három-négy anyuka. Egyikük ölében kisbaba köhécsel. "A pénz ilyenkor nem számít. Tüdőgyulladása van, bármikor fulladozhat. Bár otthon vár még kettő, el sem tudom képzelni, hogy ne legyek vele" - mondja a háromhetes Józsika anyukája.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Vele szemben a másik asszony bólogat. Nagymama, harminchét évesen. Ő maga tizenöt, lánya húszévesen szült. Az unokával feküdt be. "Patrícia vírusfertőzést szedett össze. A vidéki kórházból három nap után ťgyógyultanŤ engedték haza. Pár nap múlva tüdőgyulladást kapott. Bár nem ide tartozunk, kértem a háziorvost, ide utaljon be." Van praxisa a kórházlátogatásban. Tizenhét éves fia annak idején negyvenkétszer volt kórházban.
Rákos daganatot diagnosztizáltak nála. "Akkor még nem lehetett bent aludni. Ha hívtak, hogy ömlik a kis orrából a vér, rohantam. De meggyógyult. Minden a szülő és a gyerek kapcsolatától függ. Ha az anya nem ijedős, sokat segíthet. Ha kétszáz volt a vérnyomása, azt mondtam neki: száztíz, és máris jobban volt. Nem állítom, hogy nem sérült, mert nem lehettem végig mellette. De annak a gyereknek, aki mellett az anyja sincs ott..." Elhallgat. Fülel, felugrik. Patrícia felébredt. Irány a kórterem, ölbe veszi, nyugtatja. "Nem hiányzik ám neki az anyja. Csak a törődés számít. Meg a tévé. A mesét is laptopon nézi."
Arrébb a "sivárabb" teremsor. Az első ágyban pár hónapos baba alszik, infúzióra kötve. Asztmás. Két rácsos ágy közé szorulva anyuka olvas. "Van, hogy egész nap itt vagyok mellette, de éjszakára hazamegyek. Így mégis én fürdetem, etetem, pelenkázom." A három ágyból kettő most üres. "Fulladozott a kicsi, ki kellett nyitni az ablakot.
Hideg volt. A két másik babát kivitték." A mellettünk levő szobában hétéves kisfiú fekszik tehetetlenül. Nem gyógyítható anyagcsere-betegsége van. Apukája lelépett, anya behozta, s itt is hagyta. A kórház már intézi az állami gondozást. Most "várólistára" került. Ő addig marad, amíg "kell". A szomszédban, két négyzetméteren vietnami család. A kilenc hónapos Van An hurutos. Anyjával nehezen boldogulunk. Angolul néhány szót ért. "Férjem tudja, férjem dolgozik, férjem intézi." Bent éjszakázott, a szeme nagyon fáradt. Rázza a fejét, nem, nem tudja, meddig maradnak. A doktor majd dönt. De riadtan megnyugtat. "My baby has tajkártya."
A folyosón három vidám lány, egyikük kezében négy hónapos kisbaba. Megfázott. "Nem lehetek vele, mert dolgozom. Egy óra hosszára vagyok elengedve. Árulok. Ők meg a sógornőim - mutat a két másik kislányra. - Reggel rohanok ide a babához. Nem is tudnék másképp normálisan felébredni."
Beljebb, Karcsikáék még nagyban verik a blattot. Óvodai foglalkoztató. Csak a kis kezekbe szúrt infúziós tű emlékeztet arra, hogy kórházban vagyunk. Különben rajzolás, zsírkrétázás, kifestőzés és persze tévézés, tévézés. Aggódó nagymamák, apukák, anyukák tekintete követ minden mozdulatot. A félhomályban, az ágy mellett mama gubbaszt. A takaró alól kis fej kandikál ki. A tízéves kisfiú penicillinérzékeny, ráadásul cukorbeteg. A fiúcska biccent: hagyjuk őt, inkább aludna. Anyja csöndesen: "Váltjuk egymást a férjemmel. Éjszakára elmegyek, aludni egyedül is tud. Ha bármi gond van, rohanunk. Az otthoni rutint elmondom a nővéreknek. Ha kérése van, tud beszélni. Jó kezekben van."
Egy emelettel lejjebb áll az idő. Nyugalom, háromezerért. A kétágyas kórteremben anyuka egyedül, kislányával. "Nem olyan komoly összeg, hogy ne lehetne kifizetni. Előfordult, hogy nem volt szabad szoba. Akkor a radiátorra dőlve aludtam. Fáradtan nem lehet a gyerekre figyelni. Pedig szüksége van rá. Engem a szüleim sokszor otthagytak a kórházban. Ha erre gondolok, máig rossz érzésem van" - meséli. Visszanézünk a nagyok kórtermébe. Sziesztahangulat, a kártyapartinak vége. Karcsika ágyban csipszezik, apuka társasozik a kislánnyal.
Ágyuk alatt utazótáska, bili, kis papucs. A harmadik zsugás, a tizenegy éves Kornél, egyedül ücsörög. "Délután jön a mamám. De elvagyok. Olvasok, kártyázok, nem gond." Mellette anyuka a kétéves Kolompár Katrinnal. Egy ágyban. "Ezért nem kell fizetni. Otthon is együtt alszunk. Nem tudnám őt itthagyni."
Lefut a délelőtti roham, csöndesedik a folyosó. A nővérpultnál kisebb a tolongás. "Változik a világ. Az egészségügy ma már ťszolgáltatásŤ. A gyerek és a szülő nem választható el. Ha nem vonom be a gyógyításba az anyát, szakmailag nem lehet korrekt a munkám" - mondja Buncsik Ildikó, az osztályvezető főnővér. - A betegség stresszhelyzet. Ilyenkor a szülő is ingerült. De ha látja, hogy ami fáj, szúr, kellemetlen, a lehető legkisebb traumát okozza a gyereknek, a mi munkánk hitele is nő." Azt mondja: szélsőségesek a kívánságok.
Anyás szobát sok szülő szeretne, de nem tudja megfizetni. A "full komfortra" hatalmas a kereslet. "Régi igény, eddig nem vett tudomást róla senki. Korábban az intézetekre, a nővérekre volt bízva a gyerek. Ma a szülő ťhoteltŤ választ. Aki napokig tompán gubbaszt a gyerek mellett, és hullafáradt, azzal nehéz együttműködni. Alapszabály: mindig a szülőnek van igaza. Habár hatszor tovább tart megtanítani az anyát orrot szívni, mint ha én tenném, mégis ezt kell csinálni."
De szólítják is. Szalad. Kezdődik a vizit.
Lampé Ágnes
168ora.hu
Ez is érdekelhet
(2007.08.08. 10:35)
Legjobban: