Hetvenezren veszíthetik el a tajszámukat

Február közepéig maradt idejük az adósoknak, hogy befizessék legalább hat hónapja elmaradt egészségügyi szolgáltatási járulékukat. Ellenkező esetben érvénytelenné válik a TAJ-számuk, ennél fogva nem vehetik majd ingyenesen igénybe az állami egészségügyi szolgáltatásokat.

A közfinanszírozott egészségügyi ellátásból kiesettek is térítésmentesen kaphatnak koronavírus elleni vakcinát. Részletek itt.

Mint azt korábban megírtuk , az Országgyűlés 2019 végén fogadta el a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló törvényt. Az új társadalombiztosítási törvény értelmében azok, akik - bár kötelesek lennének - hosszabb ideig nem fizetnek egészségügyi szolgáltatási járulékot, elveszítik TAJ-számukat. Az eredeti tervek szerint ez már három hónapnyi tartozás után életbe lépett volna, a parlament tavaly nyáron ugyanakkor hat hónapra módosította a hátralékos időszakot.

Február közepétől elveszítik TAJ-számukat, akik legalább hat hónapig nem fizetnek egészségügyi szolgáltatási járulékot
Elveszítik TAJ-számukat, akik legalább hat hónapig nem fizetnek egészségügyi szolgáltatási járulékot. Fotó: Getty Images

Izer Norbert adóügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta, február 12-től lép életbe a változtatás, így ezt követően már ténylegesen érvénytelenné válik azon magánszemélyek társadalombiztosítási azonosító jele (TAJ-száma), akik nem egyenlítik ki hat hónapnyi vagy régebb óta halmozódó tartozásukat. Az államtitkár elmondása szerint jelenleg ez a veszély hetvenezer embernél áll fenn, azaz ennyien eshetnek el a térítésmentes állami egészségügyi ellátástól.

"A hazai társadalombiztosítás mintegy tízmillió ember kockázatközössége, amelyben a törvény világosan megszabja, hogy kinek mennyit kell befizetnie. Ha valaki nem rója le, amennyit a jogszabály elvár, ám ingyenesen igénybe veszi az állami egészségügyi ellátást, akkor igazságtalan helyzet áll elő. Ez az egyébként évtizedek óta fennálló állapot szűnik meg a napokban" - hangsúlyozta Izer az interjúban. Hozzátette, a járulék havi összege nyolcezer forint, ez pedig álláspontja szerint csekély összeg, tekintve, hogy az Európai Unió tagállamainak többsége többet kér a hasonló körű szolgáltatásért.

Az államtitkár leszögezte, nem minden társadalmi csoportot érint a járulékfizetés kötelezettsége. A többi között a nyugdíjasok, diákok, hajléktalanok, közmunkások, munkanélküliek, a szociális ellátásra jogosultak és a kismamák számára egyaránt ingyenes állami egészségügyi ellátást garantál a törvény. "A hathavi tartozást felhalmozók is kivehetik még a részüket a rendszer fenntartásából; ki azzal, hogy befizeti a járulékot, ki azzal, hogy jelzi nehéz anyagi körülményeit, ki pedig azzal, hogy külföldi munkavégzés és külföldi adófizetés esetén kijelentkezik a magyar biztosítási rendszerből" - jelezte Izer.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +10 °C

Az ország északkeleti felén kiderül az ég, de másutt is sok lesz a napsütés a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett. Hazánk délnyugati felén helyenként kialakulhat zápor, zivatar. Az északkeleti, északi szél a Dunától keletre több helyen megélénkül, északkeleten és zivatar környékén erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 24 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő. Hiába erős lesz a napsugárzás, ma a hidegfrontra érzékenyek készüljenek!

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra