Mégsem csökkenti a HIV-fertőzés kockázatát a herpesz elleni gyógyszer

Egy ötéves kísérleten alapuló, szerdán közzétett tanulmány szerint a herpesz vírus elleni közismert kezelés nem csökkenti a HIV/AIDS átvitelének kockázatát.

A vizsgálat azt mutatta, hogy a HIV vírussal és a herpesz leggyakoribb formájával, a HSV-2 vírussal egyaránt fertőzött betegek esetében az aciklovir naponta kétszeri alkalmazása nem csökkentette az átvitel kockázatát. A New England Journal of Medicine szakfolyóirat online kiadásában megjelenő tanulmány több mint 3400 afrikai párt vizsgált - akik közül az egyik HIV-fertőzött volt, a másik nem.

AIDS

Az aciklovirt szedők között 41 fertőzés következett be, a placebót szedő csoportban pedig 43, ami a kutatók szerint nem mutat szignifikáns eltérést.

Öt korábbi vizsgálat azt mutatta, hogy a herpesz vírus elleni gyógyszerrel csökkenteni lehet a HIV vírus szintjét a vérben és a genitális traktusban, azt azonban nem bizonyították, hogy ez a HIV átvitelében is megmutatkozik-e.

A HIV-fertőzöttek közel 90 százaléka a herpes simplex vírus 2-es típusával is fertőzött, de a herpesszel fertőzöttek többsége nincs tisztában a betegségével, mivel a tünetek enyhék lehetnek, vagy akár nem is jelentkezhetnek.

A seattle-i Washington Egyetem kutatói szerint számos tanulmány kimutatta, hogy a herpesz gyakori kiújulása növeli a HIV vírusok mennyiségét a vérben és a genitális traktusban. A herpesz vírus a CD4 T-sejt nevű immunsejteket is a genitális régióba vonzza, amit a HIV-vírus a fertőzés létrehozására vagy továbbítására használ fel.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +8 °C

Délelőtt a keleti tájakon is megvastagszik a felhőtakaró, így nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben délután is, melyre legnagyobb esély délen mutatkozik. Estig főleg az ország északnyugati harmadán, felén számíthatunk tartósabb esőre, záporra, arrafelé kiadós mennyiség eshet. A déli tájak és a Tiszántúl ugyanakkor estig szárazon maradhatnak. Ezt követően a csapadékzóna gyengülve délkelet felé helyeződik, északnyugaton csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szelet időnként élénk, a magasabban fekvő helyeken erős, esetleg viharos széllökések kísérhetik, késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A maximum-hőmérséklet általában 13 és 20 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos tájakon 10 fok körüli maximumok is lehetnek. Késő este 8 és 16 fok közötti értékeket mérhetnek. Jelenleg több fokos melegedés zajlik a légkör magasabb szintjein.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra