Nagyobb eséllyel gyógyulhatnak az agyvérzésen átesettek

Azok az agyvérzésen átesett betegek, akiken az intravénás trombolózis kezelés mellett endovaszkuláris beavatkozásokat (beültetés, gyógyszeres kezelés) is végeznek, nagyobb eséllyel gyógyulnak fel, mint azok a betegek, akiknél csak az egyik kezelési módszert alkalmazzák - állítja egy új tanulmány.

2003 és 2006 között összesen 33 akut isémiás stroke-on (melynek során egy vérrög gátolja az agyi artéria működését) átesett beteget vizsgáltak meg a kutatók, akik a trombolózis kezelés mellett a vérrögök képződését gátló gyógyszereket is kaptak. Az ő eredményeiket összehasonlították egy 30 főből álló kontrollcsoport eredményeivel, akik csak a trombolózis kezelésben részesültek.

Az eredmények szerint mindkét kezelési módszerrel kezelt betegek mortalitása jelentősen csökkent a kezelések hatására a kontrollcsoportéhoz képest (40 százalék, 12 ellenében). A páciensek közül a 80 évnél fiatalabbak esetében volt a legjelentősebb a javulás.

Mivel a trombolózis és a kiegészítő endovaszkuláris kezelések nem érhetők el minden egészségügyi központban, a kutatók azt ajánlják, az agyvérzésen átesett betegek keressenek egy direkt az ilyen betegségek kezelésére specializálódott intézményt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A felhős részeken is szakadozik a felhőzet, délután - helyenként jobban szétterülő - gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, csapadék nem várható. Elsősorban a Tiszántúlon élénk marad az északi szél, sőt néhol időnként erős széllökés sem kizárt, ugyanakkor az ország többi részén többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Emellett az Észak-Dunántúlon már délire fordul az áramlás. A csúcshőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Orvosmeteo: mától új időjárási jelenségre lehet számítani

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra