Nemzetközi élvonalban a magyar mentősök

Az OMSZ Közép-Magyarországi Régiójának csapata negyedik lett a Rally Rejvíz nemzetközi mentőversenyen

14 ország 29 csapatának 250 versenyzője közül egyedül Dr. Tordai Bertalan, Öri Kiss Zsolt, Dobos Viktor, valamint Nagy Gábor tudott megbirkózni egy elmebeteggel. Az Országos Mentőszolgálat Közép-Magyarországi Régiójának csapatának azonban ezúttal nem "élesben" kellett megküzdenie a feladattal: a tizenkét éves múltra visszatekintő nemzetközi mentős versenyen próbálták ki tudásukat. A négytagú mentőosztag negyedik helyezése kifejezetten jó eredménynek számít, pláne ha figyelembe vesszük, hogy kevesebb mint 24 óra alatt kellett összegyűjteniük a részvételhez szükséges összeget. Hét szponzor, többek között a sanofi-aventis/Chinoin lehetővé tette, hogy a magyar fiúk megmutassák, ott vannak a világ élvonalában - olvasható a gyógyszergyártó cég közleményében.

A pesterzsébeti és budaörsi mentősökből álló csapat tavaly még a középmezőnyben végzett a Rally Rejvíz nemzetközi mentőversenyen, idén azonban már csak egy hajszál választotta el őket a dobogós helytől. A Dr. Tordai Bertalant, Öri Kiss Zsoltot, Dobos Viktort és Nagy Gábort tömörítő magyar mentőegység 2009-ben bebizonyította, hogy az élmezőnyben van a helye. A csapat ugyanis az előkelő negyedik helyet szerezte meg, ezzel olyan esélyesnek számító országokat maga mögé utasítva, mint Kanada, Hollandia, Görögország, vagy a high-tech orvosi műszereket felvonultató Japán.

A két napos, Csehországban megrendezésre kerülő versenyre a föld számos országából - többek között Kanadából, Görögországból és Lengyelországból is - érkeztek vállalkozó szellemű életmentők. A megmérettetés résztvevőit az sem tántorította el, hogy a versenyszámok hajnalban kezdődtek, valamint a viszontagságos időjárási viszonyok között már az is teljesítménynek számított, ha a térkép segítségével megtalálták a bajbajutottakat. A közel egy tucat feladat olyan nehéz helyzetek elé állította a mentősöket, mint egy áramütött fiatalember, két urániummérgezést kapott csempész, magasból lezuhant gyermek egy óvatlan, fagyos vízbe esett horgász ellátása.

Annak ellenére, hogy egy floridai, cseh és egy New York-i csapat álhatott fel a dobogóra, az Országos Mentőszolgálat Közép-Magyarországi Régiójának versenyzői két kategóriában is egyértelműen a legjobbnak bizonyultak: az alapszintű újraélesztés, valamint egy elmebeteg kórházba szállítása a legtöbb csapatnak nagy falat volt, azonban a magyar csapatok megbirkóztak a feladattal. A nemzetközi megmérettetésen ugyanis a Székesfehérvári mentőállomás és a Mentőrobogós szolgálat is részt vett, sőt az utóbbinak a 7. helyet is sikerült megszereznie.

Az OMSZ Közép-Magyarországi Régiójának csapata nem csak a verseny akadályait vette ügyesen. Az az alternatív mentőszolgálat ugyanis, aki felkérte a fiúkat, 48 órával az indulás előtt visszavonta a csapat költségeinek finanszírozását. Az utolsó egy nap nagy izgalomban telt, de a csapattagok és segítőik kitartásának köszönhetően az Országos Mentőszolgálat egy rohamkocsit adott kölcsönbe, míg hét szponzor, köztük hazánk legnagyobb francia magyar gyökerű gyógyszergyára, a sanofi-aventis/Chinoin jóvoltából az utolsó 12 órában a nevezési és egyéb költségek finanszírozása is megoldódott.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt napos idő várható, de napközben nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik, főként délutántól meg is vastagszik a fátyolfelhőzet, amely már szűrheti a napsütést. Emellett az északkeleti csücsökben átmenetileg ismét felhősebbre fordulhat az idő. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt döntően mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű. Késő estére általában 6 és 13 fok közé hűl le a levegő. Jelenleg több fokos melegedés zajlik a légkör magasabb szintjein.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra