Ön is tud segíteni a bajba került Közel-Keleten élőkön

Tovább emelkedik az áldozatok száma a Gázai övezetben - ezért cégektől és magánemberektől is adományokat kér a Magyar Vöröskereszt, hogy a bajba jutott emberek egészségügyi ellátását és vízhez jutását segíthesse - közölte Harrach Gábor, a Magyar Vöröskereszt kommunikációs igazgatója.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) erőfeszítéseket tesz a Palesztin Vörösfélhold mentőautóinak akadálytalan közlekedése érdekében, hogy eljussanak valamennyi sebesülthöz, és kórházba szállíthassák őket.

"Vannak sebesültek, akik meghalnak a mentőre várva" - nyilatkozta Antoine Grand, az ICRC gázai irodájának vezetője. Más esetekben a folyamatos harcok, és aknatűz gátolja a mentők haladását.

A harcok miatt az egészségügyi dolgozók nem mindig jutnak el munkahelyükre a kórházakba, ez további létszámgondot jelent a rendkívül kimerült személyzet számára.

A kórházak sürgősségi és intenzív osztályainak kórtermei túlzsúfoltak. Már két kórházban kifogyott az üzemanyag a generátorokból, amelyek az orvosi műszerek működését biztosítani képesek. Az ICRC igyekszik elérni, hogy a UNRWA (a palesztin menekülteket segélyező ENSZ-ügynökség)

üzemanyagot szállító gépjárművei eljussanak a kórházakhoz.

"A kórházak, egészségügyi személyzet és mentőautók tevékenységét mindig tiszteletben kell tartani. A mentők számára biztosítani kell az eljutást bármely területre, hogy elszállíthassák a sebesülteket" - mondta Pierre Wettach, az ICRC Izraelben és a palesztin Területeken működő

delegációjának vezetője.

A vízellátás helyzete riasztó. Négy, korábban Izraelből áramot biztosító vezeték nem működik, a város 45 nagy teljesítményű kútjából 10 már nem ad vizet. Két kút a légi csapások

során sérült meg, a megmaradt kutak mintegy két-három napig működnek, ameddig kitart a generátorok üzemanyaga.

Ha nem állítják azonnal helyre az energiaellátást, félmillió gázai lakos marad vízellátás nélkül.

A Magyar Vöröskereszt - csatlakozva a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) segélyműveletéhez - felhívással fordul a hazai lakossághoz, arra kérve minden jóakaratú embertársunkat, hogy pénzadománnyal segítsék a fegyveres konfliktus által sújtott térség rászoruló lakosait. Az adományokat az MKB Banknál vezetett 10300002-20329725-73513285 számú bankszámlára kérik eljuttatni.

A pénzadományt a segélyprogramokat koordináló Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának a számlájára utalják át, a pénz felhasználásáról Vöröskereszt honlapján, illetve a sajtón keresztül tájékoztatják a közvéleményt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Estére az ország nagy részén csökken a felhőzet, kiderül az ég. Csapadék nem várható. A Dunántúlon gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, a Dunától keletre viszont az északi, északkeleti irányú szelet még nagy területen élénk, olykor erős lökések kísérhetik. Estére keleten is legyengül a légmozgás. Késő estére általában 5 és 12 fok közé hűl le a levegő. Orvosmeteo: mától új időjárási jelenségre lehet számítani

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra