Pomázi modell: helyeik fizetnék az orvost, hogy ne kelljen utazniuk

Saját pénzéből finanszírozná az ügyeletes orvost a lakosság, hogy ne kelljen más településre utazni ügyeleti időben – számol be a pomázi modellről az ATV.

Az országos egészségügyi rendszer átalakítása érinti a háziorvosi ügyeleti rendszert is, így február 1-jétől Pomázon is megszűnt a háziorvosi ügyeletet, amely a település mellett ellátta a térség lakosságát is. A szentendrei járásban eddig Pomázon kívül Tahitótfaluban és Szentendrén működött háziorvosi ügyelet, de februártól ez már csak Szentendrén elérhető. Az ügyelet ellátását az Országos Mentőszolgálat vette át. Az intézkedés általános felháborodást váltott ki az érintett települések lakóiban – írja az atv.hu.

Tagsági díj ellenében kérhetnének segítséget

Pomázon egy háziorvos, Csiba-Tóth Csaba felajánlotta, hogy a kötelező munkaideje lejárta után igény esetén további 4-6 órán keresztül ellátja a sürgős eseteket. Ennek azonban a törvényi szabályozás keretén belül is ára van: a lakosság egy bizonyos összeg fejében vehetné igénybe a kényelmi szolgáltatásokat. Ám mint azt Leidinger István polgármester az atv.hu-nak elmondta: a háziorvos magánrendelésben nem láthatja el az ügyeletet a jogszabályok alapján. A polgármester úgy tudja, Csiba-Tóth Csaba ezért egészségklubot szervezne, ahová tagsági díj ellenében lehetne csatlakozni, az orvos pedig egészségügyi szolgáltatást nyújtana a kiterjesztett rendelkezési idejében.

„Orvosi ügyelet – élt 38 évet” – korábbi cikkünkben beszámoltunk a Pest megyeiek új ügyeleti rendszer elleni tiltakozásáról.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Szitálás, esetleg néhol gyenge eső előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra