Rengeteg helyen tilos lesz a dohányzás!

Éttermekben, aluljárókban, játszótereken, vonaton, zárt légterű buszmegállókban

Leszokás a dohányzásról is tilos lesz a cigarettázás - ha a parlament (várhatóan ősszel) elfogadja az erről beterjesztett törvénymódosítást.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága egyhangúlag támogatta a szigorítást, mely arról is szól, hogy a dohánytermékek eladását még jobban nehezítenék a fiatalok számára, illetve a figyelmeztető szöveg mellett ezen túl képek is elrettentenék a fogyasztókat.

Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság elnöke az ülés előtti napon, az Egészségbarát Programot bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Unióban és Magyarországon is támogatja a többség a szigorításokat, melyek a felnövekvő generációkat védik.

A szemem láttára emésztette el a rák

A módosítások között van az is, hogy ha egy munkáltató úgy dönt, hogy az adott munkahelyen tilos lesz dohányozni, akkor már nem is kell kötelezően kijelölnie egy helyet a dohányzásra.

Emelkedik a bírságok összege is. Ha a parlament ősszel elfogadja a módosításokat, akkor a szigorítások 2010. január 1-jétől léphetnek életbe.

Nézze meg D. Tóth Krisztával készült videónkat , amelyben a híradós műsorvezető arról beszél, hogy miként vált édesanyja és nagymamája is a tüdőrák áldozatává!

Kéky Kira

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt napos idő várható, de napközben nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik, főként délutántól meg is vastagszik a fátyolfelhőzet, amely már szűrheti a napsütést. Emellett az északkeleti csücsökben átmenetileg ismét felhősebbre fordulhat az idő. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt döntően mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű. Késő estére általában 6 és 13 fok közé hűl le a levegő. Jelenleg több fokos melegedés zajlik a légkör magasabb szintjein.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra