Csak a biztonság kedvéért szerelik fel az újszülötteket lopásgátló riasztóval, jelentette be hétfőn egy norvég kórház. Az anyát és gyermekét összekötő rendszer a híresztelések szerint olcsó és megbízható.
A rendszer bevezetésével az intézet pusztán a megbízhatóságot kívánja erősíteni, nyilatkozta az AFP hírügynökségnek Erik Normann, az Oslo mellett található Akarshus University Hospital igazgatója. A kórház Norvégia legnagyobb szülészetének számít, évente körülbelül 4200 csecsemő születik itt és ugyan itt még egy gyermekrablási eset sem volt, korábban volt egy súlyos újszülöttrablási hullám az országban és az óvintézkedéssel ennek megismétlődését akarják elkerülni, mondta Normann.
Maga a riasztórendszer két, karperecekbe illesztett apró chipből áll - az egyiket az újszülöttre, a másikat édesanyjára helyezik a kórházi alkalmazottak. A riasztó akkor indul be, amikor a két chip adott távolságra kerül egymástól, ha egy anya nem saját gyermekével akar elmenni a kórházból, illetve ha a karperecet megpróbálják eltávolítani a gyerekről - ezen esetekben a kórházajtók bezárulnak, a liftek pedig megállnak az aknákban.
Norvégia az első olyan skandináv ország, ahol alkalmazni fogják a rendszert - a bevezetés időpontja várhatóan október 1. lesz, az akershusi kórház ekkorra költözik át ugyanis egy másik épületbe.