Ritmust a babáknak!

Már a két-három napos csecsemők is képesek észlelni a zene ritmusát - állapította meg a Magyar Tudományos Akadémia Élettani Intézete és az Amsterdami Egyetem Logikai, Nyelvi és Számítási Intézete.

A közös kutatási eredmények cáfolnak olyan régebbi feltételezéseket, miszerint a ritmusérzék a születést követő első hónap során fejlődik ki, például azáltal, hogy a szülők ringatják a gyermeket.

Kiderült, hogy a ritmus indukció vagy veleszületett képesség, vagy még az anyaméhben fejlődik ki, minthogy a hallórendszer három hónappal a születés előtt már minimum részben működőképes. A hallási képességek alapjául szolgáló ritmus indukció szükséges a hangokkal történő kommunikációhoz, lehetővé téve a csecsemőknek, hogy alkalmazkodjanak a gondviselőjük beszédritmusához, és érzékeljék, mikor válaszoljanak vagy szóljanak közbe saját hangjukat hallatva.

Mivel nem lehetséges, hogy újszülöttek viselkedési reakcióit figyeljék, a kutatók feji elektródákat alkalmaztak, és az agyi elektromos aktivitást mérték. Az újszülöttek fejhallgatón keresztül egyszerű rock ritmust hallgattak, melyet lábcin, pergő és lábdob segítségével hoztak létre. Az alapritmus több variánsát alkalmazták, melyekből néhány nem hangsúlyos ütést kihagytak. Ezeket a variációkat játszották le a csecsemőknek, melyekben a hiányos ütem alkalomszerűen megjelent. Amint a hiányos ritmus elkezdődött, az újszülöttek agyi aktivitása megnőtt, jelezve, hogy a hiányzó ütést hallaniuk kellett volna.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Estére az ország nagy részén csökken a felhőzet, kiderül az ég. Csapadék nem várható. A Dunántúlon gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, a Dunától keletre viszont az északi, északkeleti irányú szelet még nagy területen élénk, olykor erős lökések kísérhetik. Estére keleten is legyengül a légmozgás. Késő estére általában 5 és 12 fok közé hűl le a levegő. Orvosmeteo: mától új időjárási jelenségre lehet számítani

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra