Sok számítógépes játék - kevés alvás

A számítógépes játék-őrültek kevesebbet alszanak, nehezebben maradnak ébren másnap - ismereti egy új tanulmány.

Azok, akik túl sokat játszanak a számítógéppel, túl keveset alszanak éjszaka, nappal pedig alig tudnak ébren maradni, de sokuknak eszébe sem jut, hogy ez a két dolog összefüggésben lehet egymással, állítják a Little Rock-i Arkansas Egyetem kutatói. Azok a főiskolások, akik heti hét óránál többet játszanak, függőnek tartják magukat, és majdnem két órával kevesebbet alszanak éjjel, mint azok, akik nem, vagy csak alkalmanként játszanak, írja a tanulmány, melyet az Alvás Szakmai Szövetsége seattle-i gyűlésén tettek közzé.

A vizsgált 137 diák közül közel 11 százalék állította, hogy a játék zavarja az alvást, 12,6 százalék nevezte magát függőnek. A gyermekorvosoktól származó, 15 500 gyermek adatai (0-18 éves korig) azt mutatják, hogy 4 százaléknál kevesebb az alvászavarban szenvedők aránya. A leggyakoribb diagnózisok között az egyéb okkal nem magyarázható, a légzési nehézségek miatt bekövetkező alvászavar, illetve az álmatlanság. A probléma, hogy az alváshiány miatt visszaesik a nappali teljesítmény.

"Meglepődtünk, hogy azok közül, akik beismerték függőségüket, csak egyharmaduk ismerte fel, hogy a játék zavarja őket a megfelelő alvásban" - mondta Amanda Woolems kutató, a tanulmány vezetője. Más szakemberek számára ez nem jelentett akkora meglepetést. "Ez nem ért bennünket váratlanul" - mondta Dr. Alexandre Rocha Abreu, a floridai Miami Egyetem tüdőgyógyászati, sürgősségi és alvási problémák központjának adjunktusa, aki nem vett részt a tanulmányban. Nem csak a játék izgalma tartja őket a gépek előtt. Az alváshiány másik faktora a környezetben keresendő.

"Ezek az emberek általában olyan szobában vannak, melyet elönt az indirekt fény a tévéből és a monitorból. A számítógép monitora utánozza a napfényt, mely még éjszaka is késlelteti az alvási fázist" - írta Abreu megjegyzéseiben, mely a Health Day Newsban jelent meg. Az eltérő időzónák miatt éjjel-nappal lehet játszani számítógépes játékokat. "Más-más országok lakóival akár a nap 24 órájában folyamatosan játszhatunk. Ezek az emberek általában kevesebbet alszanak" - mondta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt napos idő várható, de napközben nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik, főként délutántól meg is vastagszik a fátyolfelhőzet, amely már szűrheti a napsütést. Emellett az északkeleti csücsökben átmenetileg ismét felhősebbre fordulhat az idő. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt döntően mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű. Késő estére általában 6 és 13 fok közé hűl le a levegő. Jelenleg több fokos melegedés zajlik a légkör magasabb szintjein.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra