Szőrmókokkal a gyermekkori elhízás ellen?

Az amerikai egészségügyi minisztérium Maurice Sendak "Ahol a vadak várnak" című klasszikus mesekönyvének hőseivel próbálja felvenni a harcot a gyermekkori túlsúly és elhízás ellen.

Az ősszel megjelenő "Ahol a vadak várnak" című filmadaptációból vett szereplőket és jeleneteket ábrázoló új televíziós, rádiós, köztéri és internetes reklámok ezen a héten tűnnek fel a médiában az egész Egyesült Államokban. A kampány a testedzés előnyeire hívja fel a figyelmet, és arra buzdítja a gyerekeket, hogy az "Ahol a vadak járnak" hőséhez, Maxhez hasonlóan kezdjék el saját "nagy bulijukat" azzal, hogy minden nap időt szakítanak a játékra.

A reklámok folytatják az amerikai reklámtanács és az egészségügyi minisztérium által az elhízás ellen 2005-ben indított közös kampányát, amelyben korábban a Shrek szereplői és az amerikai futball híres sztárjai buzdították a gyerekeket arra, hogy "legyenek játékosok", és naponta egy órát mozogjanak.

Egy a Journal of the American Medical Association (JAMA) folyóiratban tavaly leközölt tanulmány szerint az amerikai gyermekek közel 32 százaléka túlsúlyos, és 16 százalékuk elhízott. Az elhízottak aránya 1980. és 1999. között megháromszorozódott, és mára járványos méreteket öltött a zsírban és cukorban gazdag, ugyanakkor gyümölcsben és zöldségfélékben szegény étrendnek, valamint a mozgásszegény életmódnak köszönhetően.

Az elhízott gyermekek esetében nagyobb a szívbetegség, a magas koleszterinszint és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata. Ezen kívül ezek a gyermekek nagyobb eséllyel lesznek elhízott felnőttek is.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a fátyolfelhőzet, majd estefelé meg is vastagszik. Emellett az északkeleti csücsökben átmenetileg több lehet a gomolyfelhő. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt döntően mérsékelt marad. Késő estére általában 6 és 13 fok közé hűl le a levegő. Jelenleg több fokos melegedés zajlik a légkör magasabb szintjein.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra