Tartsa meg ígéretét Nyugat-Európa!

Az AIDS-aktivisták szerdán arra kérték a nyugati adakozókat, tartsák be ígéretüket, miszerint támogatnak egy, a betegség ellen harcoló alapítványt, bár attól félnek, hogy a pénzügyi világválság árthat a programnak.

"Mostanra már eurómilliárdok hiányoznak a költségvetésből és a jelen pénzügyi válság azt jelenti, hogy még nehezebb lehet betömködni a lyukakat" - figyelmeztetett az UNAIDS ügyvezető igazgatója, Peter Piot egy nagy, nemzetközi AIDS-konferencia megnyitóján Dakarban. Felszólította az adományozókat, hogy tartsák be ígéretüket és támogassák a Globális Alapot az AIDS, Tuberkulózis és Malária Ellen.

"Az Alap nélkülözhetetlen partnere lett a HIV/AIDS elleni harcnak és a válság időszakában még szükségesebb lesz a működése" - mondta el Piot, aki az 1995-ös alapítása óta vezette az ENSZ AIDS-ügyi szervezetét, ám most mégis távozik posztjáról.

Burundi AIDS-aktivistája, a 22 éve HIV-pozitív Jeanne Gapiya nagy tapsot kapott, amikor megszidta a nyugati vezetőket, hogy arra van pénzük, hogy megmentsék a pénzügyi cégeket, ám arra már nincs, hogy teljesítsék vállalt kötelezettségeiket az Alap felé. "A világ leggazdagabb országainak vezetői kivétel nélkül találtak pénzt arra, hogy legyőzzék a pénzügyi válságot" - mondta Gapiya. "Ne mondják azt, hogy nincs több pénz!"

A 15. Nemzetközi AIDS- és Szexuálisan Terjedő Betegségek Afrikai Kongresszusa vasárnapig tart. Francoise Barré-Sinoussi, aki idén megosztva Nobel-díjat kapott a HIV-vírus felfedezéséért, azt mondta az AFP-nek, hogy nagyon aggasztónak tartja a válság esetleges hatásait. "Mint az emberek többsége... mindannyian félünk a pénzügyi válság hatásaitól, különösen amiatt, hogy az országok nem fogják teljesíteni ígéretüket az Alap felé."

Barré-Sinoussi hangsúlyozta, hogy a nyugati világ anyagi támogatása nagyon sokat segített Afrika szub-szaharai régiójának, ahol a világ összes, 32,9 millió HIV-fertőzöttjének kétharmada él. A Világbank amiatt aggódik, hogy a pénzügyi válság befolyásolni fogja a HIV/AIDS elleni harc finanszírozását, ám megoldásokat ajánlott az Alap előtt álló kihívásokra.

AIDS

"Ha visszatekintünk az 1973-as olajválságra, azt látjuk, hogy akkoriban csökkent a hivatalos segélyek mértéke. Ezért most nagyon nehéz lesz elkerülni ezt a jelenséget" - magyarázta René Bonnel, a Világbank AIDS- és gazdasági szakértője. "Ezzel egy időben fontos megértenünk, hogy vannak még kiaknázatlan támogatásforrások." Kínát, Japánt és Dél-Koreát például még nem vonák be a HIV/AIDS alapok támogatásába. Egy másik lehetőség az, hogy olyan költséghatékonyabb programokat hoznak létre az alacsony jövedelmű országokban, amelyek jobban illeszkednek az adott ország szükségleteihez, tette hozzá Bonnel.

A Világbank afrikai HIV/AIDS munkájáért felelős mukatársa, Elizabeth Lule arra figyelmeztetett, hogy "nagyon nehéz, kihívásokkal teli időszak áll előttünk". Míg a frontvonalon dolgozók azon erőlködnek, hogy betömködjék a finanszírozásban keletkező lyukakat, az adakozóknak más célok is fontosak. Lule felsorolt számos problémát: a világméretű éhezést, a konfliktusokat Szudán darfúri régiójában és a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, a kolerajárványt Zimbabwéban, valamint a gyógyszer-rezisztens tuberkulózis terjedését Afrika déli részén.

"Rengeteg pénzre és erőforrásra van szükség ezeket a problémáknak a megoldására is, ám a pénzügyi válság miatt is" - mondta el Lule. "Úgy gondolom, a kongresszus legfőbb aggodalma az, hogy képesek lesznek-e az adakozók és az afrikai kormányok ezeket a prioritásokat kezelni és fenntartani a választ a HIV/AIDS-re?"

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Szabolcs keleti részén viszont egész nap tartósabban felhős, borult maradhat az ég. Estére az ország nagy részén csökken a felhőzet, kiderül az ég. Csapadék nem várható. A Dunántúlon gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, a Dunától keletre viszont az északi, északkeleti irányú szelet még nagy területen élénk, olykor erős lökések kísérhetik. Estére keleten is legyengül a légmozgás. A csúcshőmérséklet általában 14 és 19 fok között valószínű, a tartósan felhős északkeleti tájakon pár fokkal alacsonyabb értékek is lehetnek. Késő estére 5 és 12 fok közé hűl le a levegő. Orvosmeteo: mától új időjárási jelenségre lehet számítani

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra