Többet fáj a nők feje?

A férfiakhoz képest több nő használ fájdalomcsillapítót, ugyanakkor a gyakori kenőcshasználók közt már a férfiak vannak többségben - mutatott rá a KutatóCentrum és HáziPatika.com közös felmérése.

A 18-64 évesek több mint háromnegyede szívesen próbál ki természetes fájdalomcsillapítási módszereket, ugyanakkor a legtöbben tablettával vagy fájdalomcsillapító kenőccsel is kezelik a panaszaikat - derült ki a 2011-es felméréséből, melyben a fájdalomcsillapítók használatával és vásárlásával kapcsolatos szokásokat, valamint az egyes márkák ismertségét vizsgálták.

„Azoknak, akik nem használtak tablettát vagy kenőcsöt az adatfelvételt megelőző fél évben, kevesebb mint egytizede mondta, hogy azért nem volt szüksége gyógyszeres kezelésre, mert alternatív módon sikerült csillapítania a fájdalmát” - emelte ki Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere.

A megkérdezettek háromnegyede használt fájdalomcsillapító tablettát, kenőcsöt vagy mindkettőt az elmúlt fél évben. Elsősorban a nők kezelik így a panaszaikat: 81 százalékuk vett be valamilyen fájdalomcsillapítót, míg a férfiaknál ugyanez az arány 67 százalék volt. "Érdekes, hogy a gyakori kenőcshasználók között már a férfiak vannak többségben. Míg a fájdalomcsillapító gélt használóknál közel fele-fele a férfiak és a nők aránya, azoknak, akik 1 hónap alatt 10 alkalomnál többször kezelték magukat ilyen módszerrel, már 68 százaléka az erősebb nem képviselői közül kerül ki. Ennek többek között az lehet a magyarázata, hogy a férfiak jellemzően keményebb sportokat űznek, ami gyakran izomfájdalommal jár" - magyarázta Györfi Anna. Ezt igazolja, hogy a 18-64 évesek a kenőcsöt leggyakrabban az ízületi panaszok, a nyak- és hátfájás, valamint az izomfájdalmak kezelésére alkalmazzák, míg tablettát leginkább fejfájás és magas láz esetén vesznek be.

A megkérdezettek az orvosokat és szakembereket tartják a leghitelesebb forrásnak - leginkább háziorvostól, gyógyszerésztől és szakorvostól fogadnak el ajánlást -, ennek ellenére 42 százalékuk szívesen kipróbálja a tévében reklámozott termékeket. Jellemzően nincsenek kedvenc márkák: a válaszadóknak csupán 18 százaléka ragaszkodik megszokott fájdalomcsillapítójához. Bár a gyógyszerválasztásnál kiemelten fontos, hogy ne károsítsa a szervezetet, a mellékhatásokról sajnos még mindig kevesen, mindössze a megkérdezettek 15 százaléka tájékozódik.

A KutatóCentrum és a HáziPatika.com 2010-ben indította el Painkiller Report néven közös, évente ismétlődő kutatássorozatát, mely a fájdalomcsillapítók használati szokásait és márkaismeretét vizsgálja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +9 °C

Borult idő várható, ugyanakkor a déli, délkeleti részeken elvékonyodhat a felhőzet, de legfeljebb csak kevés helyen bukkanhat elő a nap. A csapadékzóna fokozatosan északkelet felé helyeződik, közben dél felől szűnik is az eső. Estefelé már csak az északi tájakon eshet és ott is egyre kevesebb helyen. A déli, délkeleti országrészben néhol az ég is megdörrenhet. A döntően északi, északnyugati szelet élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős, esetleg viharos lökések kísérhetik, a déli tájakon a délnyugati, nyugati szél élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között valószínű, de délkeleten ennél jóval magasabb értéket is mérhetnek. Jelenleg egy ciklon okoz változékony időjárást, az érzékenyeknél pedig kellemetlen tüneteket is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra