Túl későn oltatta be magát, meghalt

Elhunyt az a Komárom-Esztergom megyei idős hölgy, aki még november végén beoltatta magát az újinfluneza ellen.

Az már néhány nap múlva jelentkeztek nála.

Mivel a védettség megszerzéséhez körülbelül két hét szükséges, hiába oltatta be magát, szervezete még védtelen volt a vírussal szemben.

Bár az 50 éves hölgyet korábban ízületi gyulladás ellen kezelték, súlyos betegsége nem volt. A tényleges halálokot a boncolás tisztázza majd.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +8 °C

Délelőtt a keleti tájakon is megvastagszik a felhőtakaró, így nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben délután is, melyre legnagyobb esély délen mutatkozik. Estig főleg az ország északnyugati harmadán, felén számíthatunk tartósabb esőre, záporra, arrafelé kiadós mennyiség eshet. A déli tájak és a Tiszántúl ugyanakkor estig szárazon maradhatnak. Ezt követően a csapadékzóna gyengülve délkelet felé helyeződik, északnyugaton csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szelet időnként élénk, a magasabban fekvő helyeken erős, esetleg viharos széllökések kísérhetik, késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A maximum-hőmérséklet általában 13 és 20 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos tájakon 10 fok körüli maximumok is lehetnek. Késő este 8 és 16 fok közötti értékeket mérhetnek. Jelenleg több fokos melegedés zajlik a légkör magasabb szintjein.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra