Új gyermekmentőt kapott az észak-alföldi régió

Új, világszínvonalú gyermek-mentőorvosi kocsi állt munkába Debrecenben; ezentúl az egész észak-alföldi régióban el tudják látni a kis betegeket.

A mentőkocsiban számítógép vezérlésű lélegeztetőgép, defibrillátor, EKG-monitor, infúziós pumpa, égési kötszer, speciális véna- és légútbiztosító eszközök, sőt még egy mobil inkubátorkapszula is segíti a súlyos, életveszélyes helyzetbe kerülő gyerekek megmentését. A mentőkocsiban szolgálatot teljesítő orvosok a debreceni Gyermekklinika dolgozói, akik részállásban látják el a sürgősségi feladatokat.

A gyermekmentő a hét minden napján 8 és 20 óra között vethető be, a "hagyományos" mentőkkel együtt küldhető ki,

Országos Elsősegély-ismereti Versenyés a helyszínen azonnal el tudja kezdeni a veszélybe került gyerek ellátását; bár betegszállításra nem alkalmas, ha a beteg állapota szükségessé teszi, az orvos a kis beteggel együtt utazik a kórházba a hagyományos mentőben.

A gyermek-mentőkocsit a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány üzemelteti, és a debreceni mentőállomás kötelékébe tartozik. A kocsi alapja egyébként egy strapabíró Ford Ranger terepjáró.

Jelentkezzen az Országos Mentőszolgálat és a HáziPatika.com Országos Elsősegély-ismereti Versenyére !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +8 °C

Délelőtt a keleti tájakon is megvastagszik a felhőtakaró, így nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben délután is, melyre legnagyobb esély délen mutatkozik. Estig főleg az ország északnyugati harmadán, felén számíthatunk tartósabb esőre, záporra, arrafelé kiadós mennyiség eshet. A déli tájak és a Tiszántúl ugyanakkor estig szárazon maradhatnak. Ezt követően a csapadékzóna gyengülve délkelet felé helyeződik, északnyugaton csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szelet időnként élénk, a magasabban fekvő helyeken erős, esetleg viharos széllökések kísérhetik, késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A maximum-hőmérséklet általában 13 és 20 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos tájakon 10 fok körüli maximumok is lehetnek. Késő este 8 és 16 fok közötti értékeket mérhetnek. Egy érkező ciklon borongós időt hoz, valamint csökkenti a napi hőingást is.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra