Ünnepelje a lassítás napját!

A lassúság napját ünneplik a mai napon a világ több mint száz városában. A mozgalom Olaszországból indult és idén ötödik alkalommal rendezik meg az életminőség javításának céljából.

Válts ritmust! Lassíts le egy napra! - szól a Lassan élni mozgalom jelszava. A nemzetközi lassítási akció résztvevőinek - Milánótól Nápolyig, Brazíliavárostól New Yorkig és Tokióig - akármit is csinálnak, lassabban kell tenniük.

Rómában este szép lassan hosszú regényrészleteket olvasnak fel. Milánóban megbüntetik az utcán túlságosan sietőket, Firenzében pedig csigalassú menetelést tartanak. "Világunk egyre gyorsul, ezért egyre komplikáltabb, lassítva egyszerűbbé és élvezhetőbbé tehetjük" - írta honlapján a mozgalom alapítója Bruno Contigiani.

A matematikus, úszóedző és kommunikációs szakember azt vallja, hogy a lassítás nem zárja ki a korunktól megkövetelt ambíciót. A teljesíteni akarás csak akkor egészséges, ha közben nem feledkezünk meg önmagunkról és a többiekről - hirdeti.

A nemzetközi lassítási napra a következőket ajánlja: vegyünk néha levegőt és nézzünk körbe, felfedezhetjük, mennyi tárgy, élmény, személy övez bennünket. A mai nap egyszerre csak egy dolgot végezzünk. Szánjunk időt családtagjainkra, barátainkra, munkatársainkra. Kapcsoljuk ki a számítógépet és a mobiltelefont: hihetetlennek hangzik, de túl fogjuk élni. Lassan és gyalog közlekedjünk, vezessünk és együnk komótosan.

A lassítást a Coldiretti termelői szövetség is ajánlja: felmérése azt mutatja, hogy a lassabban, vagyis otthon, friss alapanyagokból, odafigyeléssel elkészített ebéd vagy vacsora a felébe kerül a szupermarketban gyorsan vásárolt fagyasztottnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +10 °C

Országos eső várható sokfelé kiadós mennyiséggel. A délkeleti tájakon néhol esetleg az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szelet egyre több helyen élénk, a Nyugat-Dunántúlon időnként erős, néhol viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Jelenleg egy ciklon okoz változékony időjárást, az érzékenyeknél pedig kellemetlen tüneteket is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra