Ezek a depresszió leggyakoribb testi tünetei

A depresszió feltehetően az emberi civilizáció megjelenésével egyidős. A korábban Hippokratész által melankóliának elnevezett lelki állapotot az orvostudomány 19. századi fellendülése óta kezelik betegségként. Melyek a testi tünetei? Sorra vettük!

A népesség mintegy 10 százaléka élete során legalább egyszer átél depressziós epizódot.

Ha valaki hetekig, hónapokig levert és rosszkedvű, akkor az akár depresszióra is utalhat. Ez a betegség akadályozhatja a tiszta gondolkodást, az élethez való hozzáállást teljesen megváltoztatja, és megnehezíti a mindennapi feladatok elvégzését is.

A depresszió tünetei több területen megjelennek, így érzelmi, motivációs, viselkedéses, kognitív és testi tüneteket azonosíthatunk.

Ezek lehetnek a depresszió testi tünetei

·       Szokatlan fáradtságérzet, lelassulás, energiahiány.

·       A megszokottól nagyon eltérővé válik az étvágy. Sokan képtelenek enni, amikor rossz a kedélyállapotuk, mások pedig éppen ellenkezőleg: falással próbálják ellensúlyozni a problémákat. Ez pedig egy idő után a testalkaton is meglátszik: a jelentős fogyásból vagy hízásból is sejthetjük, hogy depresszióval állunk szemben.

A MEGSZOKOTTÓL ELTÉRŐ ÉTVÁGY IS A DEPRESSZIÓ TÜNETE LEHET. FOTÓ: GETTY IMAGES
A MEGSZOKOTTÓL ELTÉRŐ ÉTVÁGY IS A DEPRESSZIÓ TÜNETE LEHET. FOTÓ: GETTY IMAGES

·       A depresszióban szenvedő ember gyakran panaszkodik tartósan rossz közérzetre, szédülésre, elhúzódó fejfájásra vagy emésztési rendellenességekre. Sőt, talán meglepő, de a szűnni nem akaró hátfájás, a légzési problémák, a szívbetegségek mind-mind lehetnek a kór tünetei.

·       Friss felmérések szerint a stressz következményeként a népesség fele küzd szexuális problémákkal, például csökkent libidóval vagy orgazmusra való képtelenséggel. A tartós stressz akár depresszióhoz is vezethet, ami a nemi vágy további csökkenését okozhatja, ami egészen odáig fajulhat, hogy már egyáltalán nincs is kedvünk szeretkezni, vagy ha épp aktusra kerül sor, nem élvezzük azt.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

·       Hányinger, émelygés, hányás, hasmenés, krónikus székrekedés – ezek a tünetek mind előfordulhatnak depressziósoknál. Emésztőszervi problémák esetén tehát mindenképpen érdemes utánajárnunk, hogy nem depresszió áll-e a panaszok hátterében.

·       Alvászavarok: ha nehezen alszunk el vagy ha már hajnalban felébredünk és egyáltalán nem tudunk visszaaludni, ha az éjszakáink nyugtalanok, szorongással teltek, akkor gyanakodhatunk arra, hogy a depresszió tünetei jelentkeznek nálunk.

A folyamatosan fennálló lehangoltság a külső megjelenés elhanyagolásához vezethet:

- kevesebb fésülködés,
- hajmosás elmulasztása,
- gyűrött, használt ruhák hordása,
- sápadtság, puffadás,
- szem alatti mély és sötét karikák.

Fontos hangsúlyozni, hogy bármely okból is jelentkeznek testi tünetek a depresszió kíséretében, a lelki és a testi tüneteket is kezelni kell, ellenkező esetben a betegségek krónikus jelleget ölthetnek, és újabb betegségek forrásává válhatnak.

A depresszió minden formája és fokozata figyelmet és kezelést igényel, de visszatérő, súlyos depressziók esetén végképp indokolt és elkerülhetetlen a szakorvos által meghatározott gyógyszeres kezelés antidepresszánsokkal. Ezek a gyógyszerek az agyi ingerületátvivő anyagokra (neurotranszmitterekre) hatnak, főleg a noradrenalinra és a szerotoninra. A pszichoterápia ugyancsak indokolt és hatásos módszer, sokszor önmagában is elegendő, de nagyon jól kiegészíti a gyógyszeres terápiát is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra