Hiperszomnia: mit tehet, aki állandóan álmos?

Újfajta kezelés nyújthat segítséget a bizarr rendellenességben szenvedő betegeknek, akik állandó álmosságtól szenvednek.

A novemberi számában közzétett eredmények enyhülést hozhatnak azoknak a betegeknek, akik a kávé és más serkentőszerek ellenére is állandóan aludnának, és folyamatosan kimerültnek érzik magukat.

Mi jellemző azokra, akik állandóan aludnának?

A fokozott alváskésztetésben (hiperszomnia) szenvedő betegeknek hetente mintegy 70 óra alvásra van szükségük, és minden alkalommal nehezen ébrednek fel. Amikor ébren vannak, úgy érzik, mintha éjszakáztak volna, és sokan úgy érzik, mintha ködben járnának.

A tanulmány egyik szerzője, David Rye, az Emory Egyetem alváskutatója elmondta, hogy a diagnózist gyakran csak a depresszió, az alvási apnoé, vagy a pajzsmirigy-rendellenességek kizárását követően sikerül felállítani. Miután az orvos a jellegzetes okokat kizárta, még mindig fennáll a beteg 12-15 órás alvásigénye.

Senki sem tudja pontosan, hány embert érint a rendellenesség, de becslések szerint körülbelül nyolcszázból egy embert sújthat. Az orvosok általában valamilyen stimuláns gyógyszert írnak fel a betegeknek, ezek azonban többnyire nem használnak.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Gerincvelői folyadékot vizsgáltak

Rye kutatócsoportja 32 beteg és 16 egészséges személy gerincvelői folyadékából vett mintát, amely kiváló áttekintést ad az emberek agyában lévő vegyületekből. Amikor a laboratóriumban emberi sejtekkel vegyítették a gerincvelői folyadékot, semmi sem történt. Ezután gamma-amino-vajsavat (GABA), gátló hatású neurotranszmittert adtak hozzá. Az álmos személyek gerincvelői folyadéka felerősítette a GABA hatását, ezáltal sokkal gyakrabban kötődött az emberi sejtekhez.

Rye szerint a betegek olyan agyi vegyületet termelnek, melynek következtében állandóan félig szedált állapotban vannak. Amikor a Petri-csészében egy flumazenil nevű gyógyszert adtak a folyadékhoz, amelyet a nyugtatóval túladagolt páciensek kezelésében alkalmaznak, sikerült visszafordítani az álmos betegek gerincvelői folyadékának hatását.

Ezt követően a hiperszomniás betegekben is kipróbálták a flumenazilt. Kiderült, hogy az éberséget vizsgáló tesztben, amelyen alapesetben úgy teljesítettek, mint az enyhén ittas személyek, a hiperszomniások a gyógyszer bevétele után majdnem olyan jó eredményt értek el, mint az egészséges alanyok.

A gyógyszer lesz a megoldás?

Az eredmények alapján a kutatók úgy vélik, hogy a gyógyszer hatékony kezelési módszer lehet a hiperszomniában szenvedő betegek számára, de további kutatásokkal kell bizonyítani, hogy a gyógyszer hatására valóban kevesebbet alszanak éjjelente.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra