A kevés alvás is lehet a csontritkulás oka

Azoknál a nőknél, akik már túl vannak a menopauzán, s legfeljebb öt órát alszanak, megnő a csontritkulás kialakulásának veszélye, vagy a már meglévő oszteoporózis mértéke.

Lehet-e káros a nem megfelelő alvás az egészségre? A változókor után lévő nőkön végzett új kutatások szerint, akik éjszakánként legfeljebb öt órán át aludtak, azoknál nagyobb a csontritkulás valószínűsége, ráadásul a csontsűrűségük is alacsonyabb.

Hatszázezer nő és háromszázezer férfi. Ennyi embert érint hazánkban a csontritkulás. Közülük minden hatodik évente legalább egyszer eltöri valamelyik csontját. Vajon mit kell tudni a csontritkulás okozta törésekről? Itt elolvashatja.

Hatással van a csontsűrűségre

A New York-i Buffalo Egyetem kutatócsoportja 11 ezer posztmenopauzás nőn végzett vizsgálatokat, akik mindannyian egy, a női egészséggel foglalkozó kezdeményezés tagjai. Az eredményekről a csont- és ásványianyag-kutatással foglalkozó Journal of Bone and Mineral Research magazinban számoltak be részletesen, ezt szemlézte a Medical News Today nevű portál. Ebből a tanulmányból kiderült, követtek egy korábbi kutatást, melynek témája szintén a csökkent alvásidő és csonttörés közti kapcsolat volt a nők vonatkozásában. "Vizsgálatunk szerint az alvás negatívan befolyásolhatja a csontok egészségét, kiegészítve a rossz alvás negatív egészségügyi hatásainak listáját" - mondta Heather M. Ochs-Balcom, a tanulmány vezető szerzője, a Buffalói Egyetem epidemiológia és a környezeti egészség docense. "Remélem, ez egy jó emlékeztetőként szolgál arra, hogy miért is ajánlott a 7 vagy annál több órányi alvás éjszakánként a fizikai és mentális egészségünk megőrzése érdekében" - tette hozzá.

csontritkulás, alvás
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás a csontok egészsége miatt is fontos. Fotó: iStock

A legveszélyeztetettebbek

A csont egy élő szövet, amely folyamatos képződésen és felszívódáson megy keresztül. Az úgynevezett csontátépülés során a régi csontszövetet a szervezet "eltávolítja" és újjal helyettesíti.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A csontátépülés nem megfelelően történő folyamatára magyarázat lehet a kevés alvás - magyarázta Ochs-Balcom.

Az oszteoporózis kifejezés porózus csontot jelent, és olyan állapotra utal, amely akkor alakul ki, ha a csont minősége és sűrűsége jelentősen csökken. Az oszteoporózis, azaz csontritkulás gyakoribb az idősebbeknél, a legnagyobb kockázatú csoport pedig az idősebb nőké.

A legtöbb ember csontereje és -sűrűsége a 20-as éveinek végén tetőzik. Ezt követően, a csontfelszívódás üteme fokozatosan meghaladja a képződés sebességét. A nők csontsűrűsége pedig gyorsabban csökken a menopauza utáni első néhány évben.

Halálos csonttörések A Nemzetközi Oszteoporózis Alapítvány szerint világszerte háromból egy nőt, és ötből egy férfit érint a csontritkulás miatti csonttörés. A leggyakrabban az ilyen törések a csuklót, a csípőt és a gerincet érintik. A gerincet érintő törések súlyosak lehetnek, folyamatos hátfájást, szerkezeti rendellenességek kialakulását és magasságvesztést is okozhatnak. A csípőtörések szintén gyakran igényelnek műtéti beavatkozást, s a páciensek sokszor tartós mozgáskorlátozottsággal is meg kell, hogy birkózzanak. Ráadásul mindkettő az elhalálozás kockázatát is magában rejti.

A csontsűrűség és a kevés alvás kapcsolata

Az új tanulmányban a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy azokkal a nőkkel összehasonlítva, akik többet alszanak , az éjszakánként 5 órát vagy annál kevesebbet alvó nők csontsűrűségmérési értékei négy területen is alacsonyabb értéket mutattak. A négy mérés egyike a teljes testre, míg a többi külön a csípőre, a nyakra és a gerincre vonatkozott.

A kutatók úgy találták, hogy a keveset alvók csoportjának értékei megegyeztek a náluk egy évvel idősebbekével.

Ezek az eredmények függetlenek egyéb, a csontsűrűséget befolyásoló tényezőktől, mint például a kor, a menopauza, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a testtömeg-index , az altatók használata, a testmozgás vagy a csontsűrűség-leolvasó típusa.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy ezekben a megállapításokban pozitív üzenet van: az alvás , akárcsak az étrend és a testmozgás, egy olyan tényező, amelyen az emberek képesek változtatni.

Forrás: Medical News Today

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra