Psziché
Alvászavar
Így befolyásolja a melatonin közérzetünket
Lehet, hogy nyugtalan, zavart a lelkiállapotunk, de fogalmunk sincs, hogy miért? Természetesen számtalan oka lehet, ám ezek közül az egyik legfontosabb: az alvás. Ha pihentető és megfelelő idejű az alvásunk, a közérzetünk is érezhetően jobb napközben.
Ismét Egészséghősök díj – Most megköszönheted, amit egy egészségügyben dolgozó tett érted
Több év eltelt azóta, hogy utoljára ’Egészséghősöket’ díjaztunk. A pályázat most más formában tér vissza – ezúttal a gyógyítás olyan szereplőire koncentrálunk, akikre nem irányul akkora figyelem, mint az orvosokra, sokszor mégis rajtuk múlik a legtöbb. Jelölj te is szakembert az Év Mentőse, az Év Ápolója, az Év Orvosasszisztense vagy az Év Civil Egészséghőse kategóriában!
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Klímaválság: bíróságon küzd a fennmaradásáért kilenc apró szigetország
A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság hétfőn megnyitotta kéthetes tárgyalássorozát az országok éghajlatváltozással kapcsolatos jogairól és felelősségéről. Ennek keretében több kis szigetország a nagy szennyező országok felelősségre vonását követeli.
Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.