Szokatlan módon született meg egy ikerpár

97 nap különbséggel jött világra egy ikerpár két tagja Németországban.

Több mint három hónap különbséggel született meg egy németországi ikerpár 2 tagja. A két kislány közül Liana már novemberben megszületett 27 hétre, 900 grammos súllyal. Húga, Leonie pedig februárban jött világra 3700 grammal - közölte a Köln-Holweide kórház.

ikrek, ikerterhesség, ikerpár, baba, kisbaba, gyermekvállalás, szülés,
A legtöbb esetben néhány perc vagy óra különbséggel születnek meg az ikrek. Fotó: 123rf

Hogy lehet ez?

Kétpetéjű ikrekről van szó, külön magzatburokkal és külön méhlepénnyel. Ez tette lehetővé, hogy egymástól függetlenül is megmaradhassanak az anya testében. A klinika közlése szerint az első gyermek születése után a méhszáj gyorsan összezárult és a szülési fájdalmak alábbhagytak. Ennek köszönhetően a terhesség a második gyermekkel komplikációk nélkül folytatódhatott. A kórház tájékoztatása szerint mindkét kislány egészséges és szépen fejlődik.

Tények, amiket nem tudtunk az ikrekről Az ikerszülések manapság gyakoribbak, de még mindig viszonylag ritkának számítanak. Mutatjuk , miket érdemes tudni az ikerterhességről, illetve az ikrekről.

Ezek növelhetik az ikerterhesség esélyét

Kutatások szerint olyan családokban, ahol már korábban is voltak ikrek, nagyobb az esély az ikerszülésre. Olyan nők esetében például, akiknek az anyja vagy a lánytestvére ikreket szült, egyenesen a duplájára nő ez az esély. Ez azonban általában csak a kétpetéjűekre igaz, az egypetéjű ikerszülésre való genetikai hajlammal kapcsolatban még vizsgálódnak a kutatók.

Bizonyos etnikai csoportoknál gyakoribb az ikerszülés: a kutatások szerint az afro-amerikai származásúaknál a leggyakoribb. Az is tudható, hogy az ikerterhesség a latin-amerikai származásúak körében fordul elő a legkevésbé. Azonban a kor is befolyásolhatja az ikerterhesség lehetőségét. Kutatások szerint míg a 25 év alatti nők mindössze körülbelül 2 százaléka ad életet ikreknek, ez a szám 35 és 39 éves kor között 5 százalékra, 40 éves kor fölött pedig 7 százalékra emelkedik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra