Az egyik legszörnyűbb függőség, a heroinaddikció sok fiatal, tehetséges híresség életét követelte. Kurt Cobain, Janis Joplin, Jimi Hendrix , Jim Morrison, River Phoenix - csak néhány a nagy nevek közül, akik a heroinfogyasztás következményeként kialakuló depresszióval összefüggésben követtek el öngyilkosságot, adagolták túl magukat vagy állt le a szívük a drog miatt.
Nincs film kokain nélkül?
Mások szerencsésebbek és a kábítószerről hajlamosak úgy beszélni, mint olyan dologról, ami hozzátartozik a mindennapjaikhoz - máshogy ugyanis nem bírnák elviselni a feszültséget. Megan Fox amerikai színésznő szerint a tudatosság nagyon fontos, amikor valaki kipróbál valamit: "Drogoztam és ezért tudom, hogy nem szeretem a kábítószereket. Egyáltalán nem élveztem. De a környezetemben szinte mindenki használ valamit, csak éppen sokan megpróbálják elrejteni ezt." Dennis Quaid pedig azt nyilatkozta, a kokain egyszerűen hozzátartozik a filmiparhoz. "A kokain egyszerűen benne volt a film költségeiben. Mindenki használta. Nem koktélozni mentünk forgatás után, hanem egyszerűen felszívtunk együtt egy csíkot."
"Nem bízok senkiben, aki nem pusztította egy kicsit saját magát" - mondta egy interjúban Johnny Depp, aki többször is játszott a filmjeiben drogfüggőket és alkoholistákat. "Aki nem ment keresztül valamilyen öngyűlöleten, az nem is ismerheti meg magát igazán."
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Gyorsabban jön az ihlet?
Sok írónak, művésznek nemcsak hogy ihletet adott a kábítószer, de kifejezetten hozzátartozott az alkotói rutinhoz. Jack Kerouac rendszeresen fogyasztott amfetamint, mert - saját bevallása szerint - ez hozzájárult ahhoz, hogy bírja a munkát. W.H. Auden költő úgy szedte az amfetamintablettákat "mint más a reggeli multivitaminjait" (ezeket altatókkal és nyugtatókkal kombinálta, hogy aludni tudjon). Graham Greene egy időszakában két regényen is dolgozott egyszerre: naponta 2000 szót írt és hat hét alatt megírta az egyik regényt - szintén az amfetamintablettáknak köszönhetően.
Ayn Rand amerikai írónő évekig tervezte Az ősforrás című monumentális regényét, majd a tablettáknak köszönhetően egy év alatt befejezte; igaz, az amfetamin miatt érzelmileg teljesen tönkrement. Jean-Paul Sartre egy divatos kombinációhoz nyúlt, amikor kimerültnek érezte magát: egy amfetamin és acetilszalicilsav keverékéből álló tablettához. Az orvosok által felírt mennyiség napi két tabletta volt; Sartre adagja húsz volt. Erdős Pál magyar származású matematikus 19 órás munkanapjait az erős kávé, a koffeintabletták és az amfetamin keverékének köszönhette. Egyszer fogadásból 30 napra feladta a szokásait, és bár könnyen le tudott mondani a kábítószerről, közölte a barátjával, hogy "egy hónapra visszavetette a matematikát. Egész nap csak ültem és meredtem magam elé. Nem volt egyetlen ötletem sem. Úgy éreztem magam, mint egy átlagos ember."
A 19. századtól több író is megfogalmazta a kábítószer-fogyasztással, elsősorban hasissal és ópiummal kapcsolatos gondolatait, sőt egyesek nyíltan írtak arról, hogy egyik vagy másik művük a kábítószeres bódultság állapotában született. Ópiumfüggő (pontosabban rendszeres Laudanumhasználó) volt Samuel Taylor Coleridge, a romantika egyik megteremtője: nyugtatóként, fájdalomcsillapítóként, antidepresszánsként is használta. Thomas de Quincey Egy angol ópiumevő vallomásai című művében leírja, hogyan szabadulnak fel, majd torzulnak lidércessé a "paradicsomi" látomások az ópium hatására.
Csáth Géza, a függő
A magyar irodalomból Csáth Géza írót, "civilben" idegorvost, érdemes kiemelni. A Nyugat alapító munkatársát egész életében foglalkoztatta a függőség és tudatosan kezdte használni az ópiumot 1910-ben, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Kosztolányi Dezső, Csáth unokatestvére így ír róla: " A méreg hatása lassan mutatkozott. Én, aki gyakran érintkeztem vele, négy évig, a háború kitöréséig észre se vettem, hogy beteg és csak utólag fedeztem föl életében és cselekedeteiben olyan jelenségeket, melyek most - a tudottak alapján - idegenül hatnak rám és lassú pusztulására mutatnak. (…) Nyilvánvaló, hogy ekkor már ketten gondolkoztak és cselekedtek: ő és a morfium, mely beivakodott a vérébe és átalakította egykori egyéniségét."
Ez is érdekelhet
"Leírhatatlanul sokat szenvedett. Vértanú-testén nem volt egyetlen fillérnyi helyecske sem, melyet föl ne tépett volna az oltótű. Tályogok keletkeztek rajta és szíjakkal kötötte át a lábát, hogy valahogy vánszorogni tudjon. Így dolgozott, évekig. (… )Hogy milyen helyzetbe került, ezt az utolsó hónapjáig nagyon jól tudta. Néha azt is, hogy nincs belőle kivezető út. Mint orvos, figyelte magát és kísérletezett testével. Váltogatta a mérgeit, a morfiumot a pantoponnal és az ópiummal, de akár a hínárba került úszó, egyre jobban belebonyolódott. Hogy a soványító morfiumot ellensúlyozza, hízókúrát használt arzénnel, minek következtében a fölismerhetetlenségig meghízott. Aztán, hogy lefogyjon, nyomban ebéd után hánytatót vett be" - folytatja Kosztolányi Csáth Géza nekrológjában, melyet 1919-ben írt.
Legjobban: