A chilei bányászok tragédiája még nem biztos, hogy véget ért

Aggodalomra adnak okot a harminchárom föld alatt rekedt bányásznál felmerülő lehetséges pszichiátriai következmények.

Csak a mentális egészséggel foglalkozó szakemberek tudják pontosan, a tömegszerencsétlenségek túlélői esetén milyen folyamatok mennek végbe. Az viszont a laikusok számára is biztosnak tűnik, hogy az élmény örökre megváltoztatta a bányászok életét.

Azonban más, hasonló szituációt átélőkkel szemben, szerencsére ezek a bányászok képesek voltak kommunikálni a felszínnel, így - ugyan csak korlátozott mértékben - a testre és az elmére kiterjedő elsősegélyben részesülhettek, ez vélhetően megkönnyíti a társadalomba való visszailleszkedést, mintha az a teljes izolációt követően történt volna.

A poszttraumás stressz olyan tünetei jelentkezhetnek, mint a szűk helyen, menekülési lehetőség nélkül csapdába esésről szóló rémálmok. Beugorhatnak olyan gondolatok, érzések, halálközeli élmények, melyeket a bányaomláskor éltek át. Annak ellenére, hogy kimentették őket, a bányászok klausztrofóbiássá válhatnak, és retteghetnek a zárt helyektől.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Az alvással szintén problémáik lehetnek, ugyanis a biológiai órájuk a mélyben más ritmusban járt. Az étkezési változások, illetve a nem megfelelő folyadékbevitel miatt a szervezet folyadékháztartása megváltozik, mely szintén befolyásolja a mentális egészségi állapotot. A bányászok vesebetegségekre fogékonnyá válhatnak, ugyanis a vizeletfolyás lassult, a vese koncentrálóképessége gyengült - ennek szintén egészségügyi következményei lehetnek.

Valamint a megmenekülést követően is megmaradhatnak a túlélők közötti személyes konfliktusok, melyek az összezártság hozott felszínre. Továbbá újra be kell illeszkedniük az őket korábban szorosan körülvevő miliőbe, mely megértést kíván a házastársaktól, gyermekektől, barátoktól. Hasonlóan a bányászok hozzátartozóinak is csalódást jelenthet az, ha ilyen hosszú idő után szerettük viszonya nem olyan lesz hozzájuk, mint azt elvárták.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +2 °C

Erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső. Késő délután, estefelé nyugat, északnyugat felől elkezd határozottabban szakadozni a felhőzet. Az északira, északnyugatira forduló szél az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű. Késő este -1, +4 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra