A dohányzás otthoni tiltása jó hatással van a fiatalokra: kevésbé szoknak rá a cigarettára - állapították meg szakemberek egy kutatás során.
A kutatók 2200, 12 és 17 év közötti fiatalt követtek nyomon négy éven keresztül, és a fenti megállapítások mellett azt találták, hogy azok a gyerekek, akik dohányos házban nőttek fel, jóval nagyobb arányban tartják elfogadható szokásnak a dohányzást, mint nem dohányzó társaik. Ezek a gyerekek emellett jóval több felnőttről is gondolták azt, hogy dohányzik.
Alison Albers, a kutatás vezetője elmondta: az otthoni tiltás kialakíthatja az antidohányos viselkedést a gyerekekben, és megakadályozhatja, hogy dohányzó felnőtt váljék belőlük. A tanulmány szerint az otthoni tiltás hatékonyan csökkentette a rászokók számát abban az esetben, ha a gyerekek nemdohányzókkal éltek együtt. Azoknál, akik ugyan nemdohányzókkal éltek együtt, ám nem volt meg a kellő szigor, kétszer akkora volt a rászokás esélye, mint a tiltó szülők gyermekeinél. Azaz a kutatás rámutat: hiába a dohányfüstmentes környezet, a szülői tiltás még mindig a megfelelő eszköz a gyermekek dohányzásellenes viselkedésének és attitűdjének kialakítására.
Animáció: HáziPatika.com