Jaj, csak nem nekem is az van?

A túlzott izzadékonyság hiperhidrózis néven is ismert. Így sokkal ijesztőbben hangzik, igaz? És a krónikus gyomorégés? A sokkal vészjóslóbb neve a gastro-esophagealis reflux.

Egy új tanulmány kimutatta, hogy ezek az orvosi szakkifejezések valóban megijesztik az embereket. Mikor a résztvevőknek a különböző betegségek nevét orvosi szakkifejezéssel mondták el, sokkal súlyosabbnak, ritkábbnak vélték, mint amikor a köznyelvi nevét hallották a betegségnek.

"A kifejezések egyszerű megváltoztatásával mennyire befolyásolható az érzékelés" – mondta Meredith Young, a tanulmány egyik vezető szerzője, a McMaster Egyetem pszichológia, ideg- és viselkedéstudományi karának végzős hallgatója. "Az eredmények több terület számára is fontos információt hordoznak, beleértve az egészségügy lakossággal folytatott kommunikációját." Az eredményekről részletesen a Public Library of Science: ONE hasábjain olvashatnak.

A résztvevőknek kérdőívet adtak, melyen 16 betegség szerepelt. Ebből nyolcat az utóbbi tíz évben előszeretettel említették az orvosi szakkifejezéssel (mint például a merevedési zavar és az impotencia). A maradék nyolc kifejezés esetében pedig a köznyelvi és az orvosi változatot egyforma gyakorisággal használták az elmúlt évtizedben (hipertenzió és magas vérnyomás).

"Sokan már kritikusan szemlélik azt a jelenséget, hogy egyre több állapotot minősítenek betegségnek, melyek korábban normálisnak számítottak, a nyelv változásai pedig még támogatják is ezt" - mondta Karin Humpreys, az egyik szerző, a pszichológia, ideg- és viselkedéstudományi kar adjunktusa. "Nem akarjuk eltörölni egyik állapot betegséggé nyilvánítását sem. Főként azért, mert még változóban van az emberek hozzáállása az állapotokhoz, így kiválóan alkalmasak arra, hogy rajtuk keresztül vizsgáljuk meg, hogyan befolyásolja a különböző terminológia a megértést."

Az eredmények mintája érinti a betegeket is. Ha valakinek azt mondjuk, hogy gastro esophagiális refluxa van, és nem azt, hogy krónikus gyomorégése, akkor valószínűleg sokkal betegebbnek fogja magát érezni. A betegség megértése erősen befolyásolja azt, hogy mennyire törődik majd az illető az egészségével, vonták le a kutatók a következtetést.

A bejegyzett betegségek esetén nem számított, hogy az orvosi vagy köznyelvi nevét használták-e, ezt tapasztalták a kutatók. "Látható, hogy van néhány betegség, melyek esetében az elmúlt tíz évben sokat változott az, milyen gyakran használták az orvosi szakkifejezését" - mondta Humphreys. "Ez különösen fontos abban az esetben, ha sok az olyan állapot, melyet nemrégiben nyilvánítottak betegségnek, néhányat valószínűleg a gyógyszergyártó cégek hatására, akik azt szeretnék elérni, hogy betegnek érezzük magunkat, és ezért gyógyszert vásároljunk rá."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A felhős részeken is szakadozik a felhőzet, délután - helyenként jobban szétterülő - gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, csapadék nem várható. Elsősorban a Tiszántúlon élénk marad az északi szél, egy-egy erős széllökés sem kizárt, ugyanakkor az ország többi részén többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Emellett az Észak-Dunántúlon már délire fordul az áramlás. A csúcshőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű. Egy hidegfront után vagyunk, ez okozta a mintegy 10 fokos lehűlést.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra