Amikor nagyon dühösek vagyunk valakire, és indulatainkat például egy jó erős szövetből varrt párnába bokszoljuk bele, nem mindegy, hogy közben kire-mire gondolunk. Ha minden ütésnél a haragunkat kiváltott személyt ütjük képletesen, akkor a párnapofozás végén feltehetően még agresszívabbak és még feszültebbek leszünk, legfeljebb a karunk fárad el. De, ha ugyanezt a gyakorlatot pusztán a fizikai energiánk levezetésére végezzük, akkor ellenséges indulataink nem tevődnek át, és képesek leszünk a fizikai elfáradással együtt jobban megérteni a kialakult helyzetet, sőt bizonyos megbocsátás is ébredhet bennünk az illető személy iránt. Ez a látszólag apró különbség, nevezetesen, hogy a katarzist a dühünk fokozására vagy elpárologtatására használjuk, nagyon fontos, hiszen az ellenséges érzelmektől való biztonságos megszabadulás a lelki és a testi egészség egyik előfeltétele is.
Az előítélet is harag
A harag és az agresszió egy másik felfogása szerint a mindennapi élethez szükséges dologról van szó. Az agressziót mások megfigyelésével tanuljuk el, mivel azt tapasztaljuk, hogy erre szükségünk van. Mégpedig azért van rá szükségünk, mert enélkül nem tudunk fellépni mások agressziójával szemben, és a társadalmi együttélés során agresszió nélkül nem vagyunk képesek elérni bizonyos célokat. Kétségkívül ebben az elméletben is van racionális mag. Tény, hogy ha hirtelen találjuk magunkat valamilyen kellemetlen helyzetben, akkor a negatív érzelmeink - beleértve a haragot is - hamarabb kezdenek el hatni, mielőtt egyáltalán gondolkozni tudnánk a történtekről. Ebben az értelemben talán még ösztönösnek is lehet nevezni a haragot, ami azonban nem jelenti azt, hogy egyszerűen a szabadjára lehet engedni.
A harag egyik különös megnyilvánulási formájaként a hozzánk hasonlókat kedveljük, és többé-kevésbé ellenségesek vagyunk a tőlünk eltérő tulajdonságokkal rendelkező emberekkel szemben - ez az előítélet. Gyakran egész kultúrák között fedezhetünk fel ilyen ellenségeskedést, máskor a szegények és a jómódúak között vagy a társadalomba jól, illetve kevésbé jól beilleszkedő emberek között. Számos kutatást végeztek annak kiderítésére, miként alakul ki az emberek zárt csoportjában az agresszió, az előítéletesség. Ezeknek a legfőbb tanulsága az, hogy mindnyájan hajlamosak vagyunk arra, hogy egy csoport hatása alá kerülve másokat ellenségesen, igazságtalanul ítéljünk meg. Ez egészen az erőszakosságig és a fizikai támadásig is elmehet.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Acsarkodó szülők célpontja a gyerek
Azt is kísérletek bizonyítják, hogy külső tényezők is jelentős agressziót képesek az emberekből kiváltani. Ilyen például a magas hőmérséklet, a cigarettafüst, a testszag, az undorító látványok, a másokkal való kellemetlen beszélgetés, továbbá a félelem és az általános rossz közérzet.
Eric Berne, Magyarországon is több kiadást megért könyvében, az Emberi játszmákban szemléletesen mutatja be azt a nagyon elterjedt "játszmát", amelyik mások lebecsülésére épül, és valójában a harag és az agresszivitás kifejezésére szolgál. Ilyenkor az összes többi emberrel szemben ellenséges álláspontot foglalunk el. A saját ügyeinkért való felelősségvállalás helyett teljes egészében mások vélt vagy valós hiányosságaival magyarázzuk mindazt, ami nekünk nem tetszik a világban. Eric Berne szerint ilyenkor a mindnyájunkban élő örök gyermek, a lényünk szerves része játssza ezt a nagyon kártékony játékot. Az ugyancsak bennünk rejlő értelmes, felelős felnőtt személyiség többnyire sosem ébred rá ennek a káros, bomlasztó játéknak a lényegére. Sokszor kiváló "játszótársakat" találunk a világ pocskondiázásához. Nem ritkán például az egymástól már igen távol került házastársak között egyetlen összekötő kapocs a saját gyerekük közös becsmérlése. Nyilván, ha ez a házaspár egyszer felismerné, hogy a saját kapcsolatukkal való őszinte szembenézés elől menekülnek a gyerek folyamatos leszólásába, akkor igen nagy stresszt kellene elviselniük.
Jól leszólni másokat...
A másik ember leszólásának rejtettebb, de nem kevésbé káros formája, amikor botcsinálta pszichológusként megpróbáljuk megmagyarázni mások viselkedését. Ezzel az a baj, hogy többnyire kéretlen elemzésről van szó, ráadásul mindig az illető valamilyen fogyatékosságát, hibáját vesézzük ki. Látszólag csak segíteni akarunk, de eközben elfelejtjük, hogy még a legjobb szándék is a visszájára fordulhat, ha ő nem kérte a segítségünket. A pszichologizálás legtöbbször egyébként szándékaiban sem több, mint a másik fél "tudományos formába öntött pocskondiázása". Íme néhány tipikus példa: "Kicsit hipochonder vagy", "Lehet, hogy ez rejtett homoszexuális vonás nálad", "Azért nem változol meg, hogy engem bosszants", "Direkt keresed a szerencsétlen helyzeteket, ez már betegség nálad", "A feleségem kóros érzékenységben szenved", "A férfiakból hiányzik mindenfajta érzelem". A harag és más érzelmeink között nagyon bonyolult összefüggés és kölcsönhatás van. Ha elönt minket a düh, ez a legtöbbünkből azonnal némi szorongást is kivált, hiszen félünk, hogy végképp elveszítjük a kontrollt önmagunk felett. Ha valaki szóban vagy tettlegesen nekünk támad, először esetleg félünk, aztán ez átvált haragba, ami segít nekünk, hogy kivágjuk magunkat a nehéz helyzetből. Ha mások erőszakosak velünk, bántalmaznak, ez többek között agressziót vált ki belőlünk, ami fokozza dühünket. Ez a düh azonban a másik ember agresszióját tovább erősítheti.
Szex és agresszió
Kevésbé ismert összefüggés, hogy a nők sírása mögött nagyon gyakran - körülbelül az esetek háromnegyedében - valójában csak düh van. Érdekes, gyakran összefüggéseket lehet felfedezni a szexualitás és az agresszió között. A szadizmus, a mazochizmus, a nemiséghez kötődő erőszak minden formája valójában a haraggal áll kapcsolatban. Az impotencia és a frigiditás az esetek többségében valamilyen félelmet tükröz vissza. Kutatások bizonyították, hogy a férfiak pornográf filmek hatására erőszakosabbak a szexben. Érdekes ugyanakkor, hogy a mérsékelten erotikus ingerek - például a Playboy típusú újságok csökkentik az agressziót. Az egymással rendszeresen konfliktusa keveredő házaspárok sokszor a veszekedés után szerzik a legkellemesebb szexuális tapasztalataikat. De az is gyakori, hogy a veszekedést a szextől vonakodó fél arra használja, hogy ezzel elterelje a figyelmet a testi intimitásról.
A társadalmi és kulturális tényezőknek igen nagy szerepük van az erőszak terjedésében. Az Egyesült Államokban nyolcszor magasabb a gyilkosságok aránya, mint Európában vagy Japánban. Egyes elméletek szerint ez azért van így, mert a személyes siker első számú - sőt kizárólagos mérce az Egyesült Államokban, ezért ott a sikertelenség is sokkal nehezebben viselhető. Egy sikerorientált társadalomban azok, akiknek szinte semmi felemelkedési esélyük nincs, hamarabb nyúlnak erőszakos eszközökhöz.
Ez is érdekelhet
Legjobban: