Psziché
Harmóniában
Boldogság, meditáció, jóga, kiegyensúlyozottság, önsegítő módszerek, hangulatjavítás
A mosolygás így csapja be az agyat
Frank Sinatrától Katy Perryig számos sztár megénekelte már, milyen csodálatos erő rejlik egyetlen egyszerű mosolyban. Feldobódunk tőle, azonnal megváltozik a külső megjelenésünk, illetve általában véve jobban érezzük magunkat tőle a bőrünkben. De vajon mit mond erről a tudomány?
Ilyen érzés hipnózisban lenni
Rengeteg mítosz, tévhit él a köztudatban a hipnoterápiával kapcsolatban, nem véletlen, hogy jelenleg is egyike a leginkább félreértett pszichoterápiás módszereknek. Pedig ha hozzáértő szakember alkalmazza, amellett, hogy egészen kivételes élményt nyújt, bizonyítottan hatékony lehet többféle betegség kezelésében. Hipnoterapeuta avatott be minket ennek a különleges eljárásnak a rejtelmeibe.
Gyakori tévhitek a magányról
Az utóbbi időben sokat taglalt témát szolgáltatott a magány, ahogy a koronavírus-világjárvány kitörését követő korlátozások nyomán egyszeriben beszűkültek a másokkal való kapcsolattartás lehetőségei. Természetesen a jelenség már a pandémiát megelőzően is komoly társadalmi problémát jelentett, ennek ellenére továbbra is számos félreértés és mítosz lengi körül.
Szokások, amelyek egészségesebbé tesznek
Egészségünkért soha nem késő tenni, testünk (és lelkünk) mindig meghálálja, ha foglalkozunk vele. A megfelelő szokások beiktatásával már akár néhány hét után jobban érezhetjük magunkat, ez pedig a külsőnkön is meg fog látszani. Mutatjuk, melyek azok a tanácsok, amelyek hatékonysága tudományosan is bizonyított.
Koronavírus: ilyenkor a legveszélyesebb az ölelés
A koronavírus-járvány alatt hirtelen veszélyessé vált az érintés, emiatt le kellett mondanunk olyan, korábban természetes gesztusokról, mint az ölelés, a simogatás. Ez sokak számára - szakemberek szerint teljesen érthető módon - nehézséget jelent. Hogyan küzdjünk meg az érintés utáni vággyal, mikor a legrizikósabb az ölelés, és milyen alternatívák léteznek a pótlására?
Mentális összeomlást hozhat a második járványhullám
Egy ismert pszichoterapeuta szerint jobb, ha felkészülünk egy pszichiátriai katasztrófahullámra, főképp, ha az ünnepeket is érinteni fogja a második koronavírus-járvány. A szakember tippeket is ad, hogyan fejleszthetjük tovább ellenálló képességünket, mire a COVID-19 visszatér.
Balkonkertészkedés: ezért lett ennyire népszerű
Hetekig élt az ország lakosságának jelentős része, majd 3,5 millió ember a négy fal közé szorulva. Sokan tudattalanul is a legkézenfekvőbb terápiás tevékenységbe menekültek, a kertészkedésbe, pontosabban a balkonkertészkedésbe. De vajon miért, és milyen hatásokkal? Ennek jártunk utána.
Így ismerhetjük fel a szuperérzékenységet
A szuperérzékenység fogalmát több különböző személyiségtípus leírásánál is használják a pszichológusok. Például azokra, akik túlreagálnak dolgokat, vagy akik könnyen felkapják a vizet. Hogyan ismerhetjük fel a túlérzékenységet, és mit tehetünk, hogy ez minél kevésbé befolyásolja a hétköznapokat?
Borult idő várható, ugyanakkor a déli, délkeleti részeken elvékonyodhat a felhőzet, de legfeljebb csak kevés helyen bukkanhat elő a nap. A csapadékzóna fokozatosan északkelet felé helyeződik, közben dél felől gyengül, szűnik is az eső. Estefelé már csak az északi tájakon eshet és ott is egyre kevesebb helyen, egyre gyengén intenzitással. A déli, délkeleti országrészben néhol megdörrenhet az ég. A döntően északias szelet több helyen élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős, esetleg viharos lökések kísérhetik, a déli tájakon a délnyugati, nyugati szél élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között valószínű, de délkeleten ennél jóval magasabb értéket is mérhetnek. Késő este 9, 16 fok között alakul a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.