Eredeti neve Brenner József volt, s egy jómódú szabadkai polgárcsalád sarjaként jött a világra, amely közeli rokonságban állt Kosztolányiékkal. Apja, a művelt, zeneértő ügyvéd fiát is zenésznek, hegedűművésznek szánta. A zenei stúdiumok mellett nem kevés tehetséggel festett is, bizarr színkeverését és vázlatszerű rajzolási módszerét azonban tanárai kritikával illették. 1896-ban a szabadkai gimnázium diákja lett, s érdeklődése új irányt vett, az irodalomnak szentelte figyelmét. Aranyról Vörösmartyról, Széchenyiről szóló dolgozataival több pályázaton is elismerést aratott. Unokabátyja, Kosztolányi Dezső ösztönzésére a Bácskai Hírlapnál jelentette meg első, zenekritikai írásait, majd 1904-ben a Bródy Sándor szerkesztette Jövendőnek küldte el A kályha című novelláját, amely igen kedvező fogadtatásban részesült.
Az érettségit követően Pestre utazott, hogy felvételizzen a Zeneakadémiára. Miután itt elutasították, családja és barátai nem kis megdöbbenésére az orvostudományi egyetemre iratkozott be. Lelkesen és szorgalmasan folytatta tanulmányait, de az írásnak sem fordított hátat. Harmadéves korában a Budapesti Naplóhoz szegődött tárcaírónak és zenekritikusnak, majd 1908-tól a Nyugatban is publikálta novelláit, zenei tárgyú cikkeit. 1908 tavaszán megjelent első novelláskötete, A varázsló kertje, amelyet hamarosan követett az Albíróék és egyéb elbeszélések. 1909-ben lediplomázott, s a neves elmegyógyász, Moravcsik Ernő vezette ideg- és elmeklinika gyakornoka lett. A klinikán folytatott tevékenysége, az ott szerzett tapasztalatai, élményei szervesen épültek be írásművészetébe, az elsők között foglalkozott a freudi pszichoanalízis elméletével.
1910 áprilisában tuberkulózis gyanújával orvoshoz fordult, s mikor orvosa megerősítette feltevését, kétségbeesésében a morfiumhoz menekült. A menekülésből pusztító szenvedély lett, amelynek halálos öleléséből soha többé nem tudott megszabadulni.
1910-ben Ótátrafüreden fürdőorvosként dolgozott, itt ismerte meg Jónás Olgát, akit 1913-ban feleségül is vett. Ez az időszak művészi, orvosi tevékenységének csúcspontja: 1911-ben a pesti Magyar Színház bemutatta két darabját, a Janikát és a Hamvazószerdát, ez utóbbit saját zenéjével, megjelent a Délutáni álom novelláskötete, a zenei írásaiból válogató Zeneszerző portrék, majd egy évvel később kiadták a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis szempontjait elegyítő elmeorvosi szakkönyvét, Az elmebetegségek psychikus mechanismusát, amely később Egy elmebeteg nő naplója címmel jelent meg.
1911-13-ban a nyári idényben különböző helyeken fürdőorvosként dolgozott, s egyre inkább a morfium rabjává vált. Megpróbálkozott elvonókúrával is, azonban hiába. 1914-ben hátat fordított Budapestnek, s Előpatakon lett körorvos. Az I. világháború kitörésekor bevonult, de miután fény derült morfinizmusára, felülvizsgálatra küldték, majd szabadságolták. Ismét egy sikertelen gyógykezelés következett, majd Földesen vállalt orvosi állást. 1917-ben végleg leszerelték, ekkor Regőcén lett körorvos. Fizikai és mentális állapota egyre gyorsabban romlott, környezetével is mind több konfliktusba keveredett, s 1919 tavaszán végleg összeroppant. A bajai kórház elmeosztályán kezelték, ám megszökött s hazagyalogolt Regőcére, ahol lelőtte a feleségét, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Ekkor ismét Bajára, majd rokonai kérésére Szabadkára vitték. 1919. szeptember 11-én innen is megszökött, Budapestre akart menni, de a szerb demarkációs vonalnál a katonák feltartóztatták. Dulakodás közben egy fiola gyorsan ölő mérget morzsolt szét a szájában, s azonnal meghalt.
"Az anyag, az érzékek írója volt, a testé, a fájdalomé, a gyönyöré, de mindenekfelett annak a kísérletezésnek az írója, melybe belepusztul a test" - írta róla Illés Endre. Műveinek meghatározó élményforrása a gyerekkor világa volt, a titkok, a varázslatok, az álmok ideje, hőseit nem konkrétan megfogalmazott célok vezérlik, sokkal inkább az elfojtott vágyak, indulatok ösztönzik cselekvésre őket. Novelláit a tárgyilagos, már-már szenvtelen hangnem, a részletező, ám sohasem túlburjánzó leírás jellemzi. Zenekritikusként már korán Bartókra és Kodályra irányította a figyelmet, igen kedvező fogadtatásra talált a Pucciniről írott tanulmánya, valamint a Wagnerről szóló méltatása. Életének különböző szakaszairól, a morfiummal vívott szakadatlan és reménytelen küzdelméről, testi-lelki állapotának változásáról, kiterjedt szerelmi kalandozásairól naplóbejegyzéseiből kapunk érzékletes képet.
Anyagyilkosság című novellája alapján készítette 1997-ben Szász János a Wittman fiúk című filmet, amely számos nemzetközi fesztiválon szerepelt, s több rangos díjat is elnyert. A rendező az idei filmfesztiválon is egy Csáth-adaptációval jelentkezett, s az Ópium - Egy elmebeteg nő naplójáért elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, valamint a külföldi kritikusok és újságírók szavazatai alapján odaítélt Gene Moskowitz-díjat.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ez is érdekelhet
stop.hu
Legjobban: