Nem kétséges, hogy az ünnepek, Mikulás, karácsony és szilveszter sok stresszel is járnak. A nagy bevásárlások, rokoni látogatások, sütés-főzés, extra nagy étkezések minden örömükkel együtt is gyakran kibillentenek egyensúlyunkból. Sok esetben az ünnepek felszínre hozzák a hétköznapokban félretolt érzelmi problémákat, konfliktusokat is. Mindez nem csupán hangulati kérdés, a szervezet, a védekezést szolgáló immunrendszer reagál a megterhelésre - megnő a megbetegedések esélye is.
Agyafúrt amerikai kutatók vizsgálni kezdték az érzelmi beállítottság és a fertőzések iránti fogékonyság kérdését. Önkénteseket toboroztak, akikkel három héten át minden este interjút készítettek arról, hogyan érzik magukat, milyen érzelmek jellemezték napjukat. A pozitív érzelmi stílushoz sorolták az élénk, jó közérzetről és nyugodtságról szóló beszámolókat, a negatív stílushoz a depresszív, szorongó vagy ellenséges hangulatú önkénteseket. Miután így létrehozták a két csoportot, ellenőrzött körülmények között náthát okozó vírust juttattak mindegyikük orrába. Öt napon át figyelték, kialakul-e és milyen erősséggel a fertőzés, illetve betegség.
Az ilyen eredményeket sokféleképpen lehet magyarázni, és ezek a vizsgálatok mindig vitathatóak is. Az idő során azonban igen sok egybehangzó tapasztalat gyűlik össze, ami a régiek által még jól ismert tényt bizonyítja: testünk és lelkünk egységet alkot. Ma úgy mondjuk, testünk és idegrendszerünk intenzíven kommunikál egymással. Ezzel foglalkozik a pszichoneuroimmunológia is.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Rég tudjuk, ha valaki átadja magát a betegségnek, feladja a betegséggel folytatott küzdelmet, akkor ennek többnyire sokkal előbb lesznek súlyos következményei , mint amit az objektív orvosi állapota indokolna. És ennek az ellenkezője is igaz, többek között ez adja a reményt a nagy, súlyos betegségek gyógyításához. Ha túlterheljük magunkat, akkor is ehhez hasonló állapotot hozunk létre szervezetünkben. A korszerű szemlélet szerint az érzelmi túlterhelést ugyanolyan súlyos megpróbáltatásnak és stresszhatásnak tarjuk, mint a fizikai szélsőségeket.
"Szedd össze magad!"
Hányszor hallottuk és mondtuk magunk is ezt? Általában olyan erőfeszítésre adunk utasítást ilyenkor, amely mozgósítja belső erőforrásainkat. Arra azonban, hogy ezt hogyan lehet elérni, a felszólítás nem ad támpontot. Ha visszatérünk az ünnepi stressz kérdéséhez, akkor ezen a konkrét példán megvilágíthatjuk, mi mindent tehetünk saját érdekünkben.
Az ünnepben az is nehéz lehet, hogy örülni kell. Örülni akkor is, ha a családi harmónia már rég szétfoszlott, örülni kell az esetleges kellemetlen rokonoknak, örülni kell a félresikerült ajándéknak, örülni kell akkor is, ha közben sírni szeretnénk, mert valaki már nincsen közöttünk, aki tavaly még ott állt a fa alatt. Mindez megakadályozza, hogy feszültségünkkel, bosszúságunkkal, esetleg bánatunkkal kezdeni tudjunk valamit. Ilyenkor érdemes helyet és időt csinálni magunkban egy kis mélyedésnek.
Az ünnepi feladatok és rohanás mellett rendezzük el magunkban is a dolgokat, hogy aztán rátaláljunk azokra az érzésekre, amelyek tényleg lehetővé teszik az örömöt is. A bosszantó rokonokban keressük inkább a humoros jelenséget, az ünnepi ételeknél pedig ne akarjunk nagyot produkálni - normális étkezésre készüljünk, ne római lakomára. Ugyancsak nem érdemes az ajándékokkal kapcsolatos tébolyt fokozni - a legnagyszerűbb, a legdrágább vagy legnehezebben beszerezhető ajándéknak kevesebb az ünnepi üzenete, mint valamilyen egyszerűbb, de személyre szóló dolognak. Ahhoz is kell idő, de ezt legalább nem vicsorogva töltjük el az eszement tolongásban, hanem beszerzése közben a megajándékozandó személyével foglalkozunk magunkban.
Állítsunk fel fontossági sorrendet!
Nagy hajtás idején a legutolsó szempont szokott lenni, hogy mi magunk mikor és mit eszünk, mennyit pihenünk, jut-e idő szokásos dolgainkra, mint például séta, torna, netán meditáció. Ha ezeket előre soroljuk és igyekszünk fenntartani a pihenés, mozgás és lelki életünk ápolásának szokásos menetét, sokkal kevesebb lesz az ünnepi stressz. Nem önzés, sőt, hozzájárul az ünnepek színvonalához - és persze saját magunk stresszmentesítéséhe z -, ha ebben az időszakban is biztosítunk magunknak lehetőséget kikapcsolódásra, relaxációra, egy tea melletti beszélgetésre, félórás masszázsra vagy akár egy sétára baráttal, barátnővel. A "szedd össze magadat" parancsa általában valamilyen összeszorított foggal végzett erőfeszítést jelent. Pedig az itt felsoroltak mind a magunk összeszedésének eszközei, csak nem a szokásos teljesítményelvnek, hanem a gondos, másokra és magunkra figyelés elvének felelnek meg.
Most persze mondhatják, hogy a világ ma nem erről szól. Kiről is szól hát akkor a világ? Biztosan nem rólunk, akik szeretnénk meghitten ünnepelni, sokkal inkább arról, hogy hogyan lehet az ünnepek ürügyén minél több mindent eladni, belénk gyömöszölni. Ha ezt bevesszük, akkor már nem sok különböztet meg bennünket a pszichológusok kísérleti patkányaitól, akik szédülten rohannak, ha megkapják a jelzéseket, hogy minél több élelmet tömhessenek magukba. A bevétel a kereskedelem oldalán, a romboló stresszhatás viszont rajtunk, bennünk, családunkban jelenik meg. Fontos gondolni arra, hogy szabadok vagyunk, saját értékeinket és fontossági sorrendünket követhetjük, és ezáltal függetleníteni tudjuk magunkat mindattól, ami nem a mi érzelmi és fizikai egészségünk érdekeit szolgálja.
Legjobban: