Ételek, melyek árthatnak a májunknak

Íme 14 étel, melyek egy része elősegíti májunk egészséges működését, míg a másik része épp ellenkezőleg, árt e létfontosságú szervünknek. Mutatjuk, mit érdemes fogyasztani és mit kell inkább kerülni.

Nagyon sokat tehetünk a megfelelő táplálkozással egészségünk megőrzéséért. Vannak azonban olyan ételek és italok, melyek egyes szerveinkre bizonyítottan jó vagy épp rossz hatással vannak. A WebMD ezúttal a májunkra vonatkozóan gyűjtötte össze, mit érdemes fogyasztani és mit kell kerülni, hogy megőrizzük e létfontosságú szerv épségét és megfelelő működését.

Reggelire ez a legjobb

Azok az ételek, melyek sok rostot tartalmaznak, kimondottan jót tesznek a májunknak. Ha pedig igazán kedvezni akarunk testünk második legnagyobb szervének (az első a bőr), akkor érdemes a napot egy kiadós zabkásával indítani. A kutatások kimutatták, hogy ha ezt fogyasztjuk rendszeresen reggelire, azzal akár néhány extra kiló hasi zsírtól is megszabadulhatunk, ami pedig kulcsfontosságú a máj egészségesen tartásához.

Az agyvelő után talán a legbonyolultabb szervünk a máj, amely miniatűr vegyi üzemként gondoskodik szervezetünk sok létfontosságú folyamatáról, vércukorszintjéről, méregtelenítéséről. Vigyázzunk rá! Mutatjuk hogyan.

Óvakodjunk a zsíros ételektől

Májunk számos testi folyamatban vesz részt, de három fő feladata van: kiszűri a vérből az ártalmas anyagokat, egyfajta energiaraktárként működik, és epét termel. Ronthat azonban hatékonyságán, ha túl sok zsíros étellel, például sült krumplival, hamburgerrel, vagy más egészségtelen étellel terheljük. Ha sok telített zsírsavban gazdag ételt eszünk az azonban megnehezítheti a májunk dolgát. Ha pedig ezt a rossz szokásunkat huzamosabb ideig műveljük, az akár gyulladáshoz is vezethet, ami viszont a máj hegesedését is okozhatja, melyet a többség csak úgy ismer, hogy májcirrózis . Ez jusson hát eszünkbe, amikor legközelebb beállunk a sorba egy gyorsétteremnél.

A brokkoli így lesz finom és egészséges

Köztudott, hogy ha szeretnénk egészségesen élni, akkor érdemes minél több zöldséget beiktatni az étrendünkbe. Nincs ez másképp, ha a máj egészségét próbáljuk megőrizni, melyre az egyik legjobb társunk, a brokkoli lehet. Tanulmányok kimutatták, hogy a roppanós zöldségek fogyasztása segíthet megelőzni a nem alkoholos zsírmáj kialakulását. Ha azonban a párolt brokkolit nem találnánk elég vonzónak, dobjuk forró serpenyőbe egy icipici olívaolajra szeletelt mandulával és egy fél marék szárított vörös áfonyával, löttyintsünk rá egy kis borsos vinegrette-et, de egy kis fokhagymával sütve, balzsamecetes szósszal is kiváló köret lehet belőle.

Lehet ízletes, finom és laktató az a fogás, ami egészséges.
Lehet ízletes, finom és laktató az a fogás, ami egészséges. Fotó: Getty Images

A kávé szerencsére nem ellenség

Ha el se tudjuk képzelni a napunkat kávé nélküli, fellélegezhetünk, mert e zamatos fekete nedű még akár jót is tehet a májunknak - legalábbis erre utalnak egyes kutatási eredmények. Ha ugyanis napi 2-3 csészével fogyasztunk (itt főképp az amerikaiak által kedvelt, hosszúkávéra kell gondolni), az segíthet csökkenteni a túl sok alkohol és a helytelen táplálkozás okozta károkat. Sőt, egyes tanulmányok szerint még a májrák kockázatát is csökkentheti egy jó csésze fekete.

Rossz hír az édesszájúaknak

Ha túl sok édes, cukros ételt fogyasztunk, annak hosszú távon a májunk látja kárát. Ennek oka főképp abban rejlik, hogy a máj feladata a cukrot zsírrá alakítani. Ám, ha túltoljuk a cukorfogyasztás, a májunk túl sok zsírt termel, ami viszont ott rakódhat le, ahol semmi keresnivalója se lenne. Hosszú távon pedig a máj elzsírosodásához is vezethet. Tegyünk hát magunknak egy szívességet, és csak alkalmanként, minél ritkábban jutalmazzuk magunkat cukros édességekkel, üdítőkkel.

Így véd a katekin

A zöld tea kiváló forrása egy nagyon hatékony antioxidánsnak, a katekinnek, mely segít megkötni a szabadgyököket. A kutatók szerint ez az anyag képes megelőzni a rák különböző formáinak kialakulását, köztük a májrákét is. Ha lehet azonban, akkor magunk főzzünk zöld teát és fogyasszuk még viszonylag melegen, mivel a jeges teák, vagy előre elkészített és palackozott zöld teák sokkal kevesebbet tartalmaznak ebből az értékes antioxidánsból.

A legjobb, amit ihatunk

Ha itt most valami csodaitalra vártunk volna, csalódni fogunk. A legjobb ugyanis, amit a májunk egészsége érdekében ihatunk, az a víz. Főképp, ha az cukros üdítőket, energiaitalokat vált ki. Meglepődünk majd, ha utánaszámolunk, hány kalóriát is spórolunk meg egy nap, ha ezek helyett vizet fogyasztunk. Ha önmagában a vizet unalmasnak tartja, próbáljon ki néhányat a gyümölcsös limonádéreceptjeink közül, melyeket ide kattintva olvashat el.

Olajos magvak közül ez a legegészségesebb

Az olajos magvak köztudottan remek forrásai az E-vitaminnak, mely a kutatók szerint a leginkább véd a máj elzsírosodásától. Ezek közül is kiemelkedik azonban a mandula , mely a szívet is óvja. Ezért, ha legközelebb nassolni támadna kedvünk, ebből csipegessünk el egy marékkal, de lehetőleg ne a sós fajtából. Kipróbálhatjuk durvára törve salátában is, nem fogunk csalódni.

Kell a só, de csak mértékkel

A testünknek szükséges némi só a megfelelő működéshez, ám korántsem annyi, mint amennyit fogyasztunk. Korábbi kutatások bizonyították, hogy azok, akik az átlagnál több sót fogyasztanak, nagyobb eséllyel alakul ki nálunk fibrózis, ami a májcirrózis első stádiuma. Íme néhány tipp, hogyan tudjuk könnyen visszaszorítani a sófogyasztásunk: kerüljük a feldolgozott élelmiszereket, mint például a bacon, felvágottak. A konzervzöldségek helyett válasszuk a frisset. És lehetőleg a konyhaasztalon kartávolságnál messzebb helyezzük a sószórót.

Glutation, a testünk őre

A zöld leveles zöldségek bővelkednek leginkább az egyik legfontosabb és legerősebb antioxidánsban, a glutationban, ami nemcsak a májunk működéséhez elengedhetetlen, de a szív egészségét is megőrzi, mivel mind a szerveket, mind az izmokat képes megóvni a szabadgyökök káros hatásaitól. Az egyik legkönnyebben elkészíthető a zöld levelesek közül kétségkívül a spenót, ami akár egy könnyű esti saláta alapját is képezheti, de hirtelen megpirítva (pontosabb inkább az a kifejezés, hogy megfonnyasztva) egy kis fokhagymával egy leheletnyi olívaolajon szintén kiváló elkészítési módja. Tálalhatjuk magában, főtt krumpli mellé, reszelhetünk rá egy kis parmezánt, de jól passzol hozzá a pirított mandula is.

Így véd az áfonya

Az áfonyában lévő polifenolok segíthetnek elkerülni a nem alkoholos zsírmáj kialakulását, ami gyakran kéz a kézben jár az elhízással és a magas koleszterinszinttel is. Ha azonban az áfonyáért nem lennénk oda, akkor sincs okunk keseregni, a jó minőségű, nagyon magas kakaótartalmú étcsokoládé, a szilva és az olívabogyó is jócskán tartalmazza ezt a jótékony összetevőt.

Csínyján az alkohollal

Már kis mennyiségben is árthat az alkohol a májnak, ha azonban hosszú ideig nem tudjuk letenni a poharat, az szinte biztos, hogy májcirrózishoz vezet. Kutatások kimutatták, hogy még az alkalmi alkoholfogyasztás is káros lehet, ha egy ültő helyünkben hölgyek esetében 4, férfiaknál 5 pohár italt fogyasztunk el alkalmanként. A nők várhatóan kis kockázattal napi egy, míg a férfiak legfeljebb napi két italt fogyaszthatnak, de a legjobb, ha tényleg csak jeles napok idején tesszük és akkor is mértékkel.

Gyógynövények és fűszerek

Szeretnénk egyszerre óvni a szívünket és májunkat? Használjunk gyakran oregánót, zsályát, rozmaringot ételeinkbe, ezek ugyanis kiváló forrásai a polifenoloknak. Ráadásul, ha ezeket használjuk, kevesebb sóval is jóval ízletesebb fogásokat készíthetünk, így rögtön két legyet ütünk egy csapásra. Jót tesz még a májunknak ezeken kívül a curry, a fahéj és a kömény is, használjuk fűszerezésre ezeket is bátran.

Fogjuk vissza a nassolást

Legközelebb, ha egy nasiautomata mellett elsétálva nem tudunk ellenállni a kísértésnek, gondoljunk arra, hogy egy kis zacskó chipsben is mennyi telített zsírsav és só van. Cseréljük hát ezeket egészségesebb változatokra, mégpedig úgy, hogy előre eltervezzük, mit fogunk enni egy nap, és ebbe a nassolnivalót is belekalkuláljuk, ugyanúgy elkészítjük és magunkkal visszük, mint például az ebédet. Próbáljuk ki például az almaszeleteket mogyoróvajjal, vagy egy kis zöldborsót hummusszal. Mindkettő finomabb és egészségesebb, mint az előre csomagolt rágcsálnivalók.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra