Állatkísérletek
A COVID-járvány egyik legjobb mellékhatása
A koronavírusjárványnak egy kevésbé ismert mellékhatása is van. A kutatók rengeteg kísérleti állatot nem tudtak gondozni, így azokat elaltatták. Ez sokaknál morális meghasonlást eredményezett, ami sajátos módon sietteti, hogy az orvostudomány új szakaszába lépjünk, ahol mindenki jobban hozzáférhet az életetet jelentő kezelésekhez.
Ennyi állat hal meg tudományos célból
Az Európai Unió (EU) tagországaiban 10,7 millió állatot használtak fel állatkísérletekhez 2017-ben, és további 12,6 millió állatot neveltek és öltek meg tudományos célból anélkül, hogy végül felhasználták volna őket állatkísérletekben - derült ki a jelentésből, amelyben először összegezték a kutatási célra használt állatok számát.
Rejtett állati összetevők a kozmetikumokban
A veganizmust sokan csak egy divatdiétának gondolják, pedig sokkal több annál. Állatjogi mozgalom, életmód, amely nemcsak étrendünkben nyilvánul meg, hanem például abban is, hogy milyen kozmetikai szereket használunk. Mutatjuk, mire érdemes odafigyelni!
Tovább gyűrűzik a dízelbotrány
A múlt héten a The New York Times című amerikai lap közölt riportot egy amerikai kutatóintézetről, ahol tíz majmot zártak be egy légmentesen lezárt konténerbe, ahol rajzfilmeket nézettek velük, miközben egy Volkswagen gépjármű füstjét kellett belélegezniük.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Virtuális autizmushoz vezethet a kütyühasználat a legkisebbeknél
A koronavírus-járvány idején a kisgyerekek körében is sokszor korlátlanná vált kütyühasználat következtében teljes generációk nőhetnek fel a nyelvi képesség csökkenésével, a beszédértés zavaraival küzdve – figyelmeztetnek az ELTE kutatói legújabb vizsgálataik alapján.
Erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső. Nyugat, északnyugat felől elkezd szakadozni a felhőzet. Az északi szél a Nyugat-Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő este -1, +4 fok között alakul a hőmérséklet. Időjárásunkat jelenleg anticiklon alakítja, ennek tudható be a viszonylagos eseménytelensége. Mindazonáltal az arra érzékenyek körében már ma is hidegfronti jellegű hatások érvényesülhetnek, ami fejfájást, migrént eredményezhet.