Gmo
Kiderült, mennyi génmódosított krumpli van a boltokban
Csomagolt burgonyákat vizsgált legújabb tesztjében a Szupermenta program. A szakemberek vizsgálták egyebek mellett a nemesfémek, a vegyszermaradványok és a penészgombák jelenlétét, valamint az is, hogy génmódosítottak-e a vizsgált tételek.
Rizs, amely jó cukorbetegség ellen
A cukorbetegség, a rák egy típusa és az elhízás megelőzésében is segíthet egy új genetikailag módosított rizs, amelynek kedvező élettani hatásaiból a világnépesség több mint fele profitálhatna - állítják ausztrál kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölt tanulmányukban.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Klímaválság: bíróságon küzd a fennmaradásáért kilenc apró szigetország
A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság hétfőn megnyitotta kéthetes tárgyalássorozát az országok éghajlatváltozással kapcsolatos jogairól és felelősségéről. Ennek keretében több kis szigetország a nagy szennyező országok felelősségre vonását követeli.
Erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső. Késő délután, estefelé nyugat, északnyugat felől elkezd határozottabban szakadozni a felhőzet. Az északira, északnyugatira forduló szél az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű. Késő este -1, +4 fok között alakul a hőmérséklet. Időjárásunkat jelenleg anticiklon alakítja, ennek tudható be a viszonylagos eseménytelensége. Mindazonáltal az arra érzékenyek körében már ma is hidegfronti jellegű hatások érvényesülhetnek, ami fejfájást, migrént eredményezhet.