Magyar Orvosi Kamara
Koronavírus: veszélyben a magyar orvosok
Nincs megfelelő védőfelszerelésük az orvosoknak, a járvány miatti többletköltségeket pedig nem fogják tudni finanszírozni a kórházak - hívta fel a figyelmet Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Az önkéntes túlórát viszont egyelőre nem fogják felmondani az orvosok.
Kincses Gyula: az orvos nem politizál
Az utóbbi években számos ágazatban elkezdtünk felzárkózni Európához, az egészségügyet azonban 2010 óta magára hagyta a politika - mondta el Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara közelmúltban megválasztott elnöke. Szerinte a várók kifestése szükséges, de nem elégséges lépés, a hálapénzt pedig önmagában plusz forrás bevonásával nem lehet már felszámolni. Portréinterjúnkban az orvosi pályájának kezdetét is felidézte.
Gyógyszerkereső
Tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, a legtöbb napsütés a délkeleti tájakon és a keleti határvidéken lehet, de az Észak-Dunántúlon is lehetnek - főleg délután - hosszabb napos időszakok. Frontális csapadékzóna erősödik meg felettünk, így nő a csapadék intenzitása és területi kiterjedése, délkeleten zivatarok is kialakulhatnak. Legkisebb eséllyel az északnyugati harmadban lehet csapadék. Délutánra már országszerte északira, északnyugatira fordul a szél, és élénk, néhol erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 21 fok között várható, de a naposabb délkeleti, keleti részeken 25 fok köré melegszik fel a levegő. Ma is melegfrontjellegű hatásra számíthatunk.