Székletvizsgálat
Miről árulkodnak a székletvizsgálatok?
Különféle laborvizsgálati módszerekkel rengeteg hasznos információt lehet kinyerni egy székletmintából az emberi emésztőrendszer egészségi állapotára vonatkozóan. Mi több, ezek között akad olyan teszt is, amelyet a szakemberek szerint érdemes lenne rendszeresen, szűrési célzattal is elvégezni, így ugyanis számos súlyos megbetegedés időben felfedezhetővé és kezelhetővé válna.
A vastagbélrákot így előzhetjük meg
Évente nagyjából 5 ezer életet követel Magyarországon a vastagbélrák, pedig a probléma rendszeres szűréssel megelőzhető, illetve időben felfedezhető és kezelhető lenne. A vizsgálat ráadásul teljesen fájdalommentes, de mivel az emberek viszonylag keveset tudnak róla, nem élnek az ingyenes szűrés lehetőségével.
Más nemzet, más széklet, más betegségek?
Biológusok azt a célt tűzték ki, hogy székletminták elemzésével kiderítik, miért élnek az éppen fellelhető mikrobák az adott ember bélrendszerében, s ehhez mi köze van annak, hogy hol él valaki, vagy mit eszik. Sőt a minták elemzésével olyan információkhoz szeretnének jutni, amelyek rávilágítanak a páciens várható betegségeire. A projekthez ma már bárki csatlakozhat a világon.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Virtuális autizmushoz vezethet a kütyühasználat a legkisebbeknél
A koronavírus-járvány idején a kisgyerekek körében is sokszor korlátlanná vált kütyühasználat következtében teljes generációk nőhetnek fel a nyelvi képesség csökkenésével, a beszédértés zavaraival küzdve – figyelmeztetnek az ELTE kutatói legújabb vizsgálataik alapján.
Erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső. Nyugat, északnyugat felől elkezd szakadozni a felhőzet. Az északi szél a Nyugat-Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő este -1, +4 fok között alakul a hőmérséklet. Időjárásunkat jelenleg anticiklon alakítja, ennek tudható be a viszonylagos eseménytelensége. Mindazonáltal az arra érzékenyek körében már ma is hidegfronti jellegű hatások érvényesülhetnek, ami fejfájást, migrént eredményezhet.